Írd le az Élményed:

Nos, ez elég egyszerű élmény volt. Hirtelen megbetegedtem, mikor 2000-ben a Disney Worldben szilvesztereztünk. A feleségemmel elmentünk vacsorázni. Néhány órával vacsora után intenzív hasi fájdalmat kezdtem érezni. Természetesen olasz férfiként nem voltam hajlandó kórházba menni. Nos, hajnali 4 óra körül a fájdalom annyira intenzív lett, hogy azt mondtam a feleségemnek, hogy hívja a recepciót. Mivel a Disney-nek saját mentő személyzete van, mentősöketet küldtek a szobámba. A két Disney mentős, akik korábban New York-ban mentek nyugdíjba mentősként azt mondták, hogy kórházba kell mennem.

Úgy tűnik, a helyi kórházba menet a vérnyomásom elkezdett esni. Emlékszem, hogy a mentős rádión keresztül kérte, hogy ahelyett, hogy a helyi kórházba mennének, a Regionális Trauma Központba irányítanák át magukat. A vérnyomásom 60/40-re csökkent. Érkezéskor emlékszem, hogy kértem valamit az intenzív fájdalomra, de elutasították. Az orvosok azt mondták, hogy nem adhatnak nekem fájdalomcsillapítót, amíg meg nem tudják, mi a probléma. CAT tesztet és egyéb teszteket kellett elvégezniük.

Ez körülbelül az utolsó, amire emlékszem. Nem hiszem, hogy valaha is adtak volna nekem fájdalomcsillapítót. Emlékszem, hogy mondtam a feleségemnek, hogy jó feleség volt, mintha tudtam volna, hogy elmegyek. Miközben nem tudtam, hogy, a kórház elküldte a káplánt, hogy maradjon a feleségemmel, a szobámban. Később azt is megtudtam, hogy az orvosok azt mondták a feleségemnek, hogy mindent megtettek, amit csak tudtak, és most már csak rajtam múlott. Nos, valamikor, azt hiszem, elvesztettem az eszméletemet.

Mikor magamhoz tértem, emlékszem, hogy olyan volt, mintha vissza löktek volna az életbe. (Nem, nem volt szívrohamom, nem élesztettek újra.) Emlékszem, hogy egy nagyon-nagyon erős fehér fényt láttam. Arra is emlékszem, hogy láttam édesanyámat, aki néhány évvel korábban hunyt el. Egy ajtó vagy bejárat előtt állt, elállta az utamat. Nem mondott semmit, de azt hiszem, a szimbólum az volt, hogy nem volt itt az ideje, hogy belépjek. Aztán felébredtem.

Valamiért akkoriban csalódottnak éreztem magam, hogy nem engedtek be és nem maradhadtam, akár hol is voltam. Olyan békésnek tűnt. Ma már nem félek attól, hogy meghalok, azért, amit átéltem. Körülbelül ennyi. A mai napig az orvosok azon vitatkoznak, hogy volt-e staph-fertőzésem, mérgező sokkom vagy anafilaxiás sokkom. Teljesen felépültem akár mi is volt a bajom.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: January 6, 2000

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Betegség Allergiás reakció

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalatát? Összetett

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem

Éreztél a testedtől való elválást? Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Azt hiszem nem voltam magamnál.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megált vagy elvesztette a jelentőségét.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem tudom.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen. Sötét alagútnak tűnt, a végén nagy, erős fehér fénnyel. A fény olyan erős volt, hogy fájt ránézni. Úgy tűnt, hogy a fény maga felé vonz.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen. Anyám, egy ajtó vagy bejárat mellett állt. Nem mondott semmit, úgy tűnt mintha megfordított volna és visszaküldött. Ekkor nyertem vissza az eszméletemet.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen. Lásd fent.

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Nyugalmat, fájdalom mentességet és békét.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Katolikus

Vallási háttered jelenleg: Moderáltan katolikus

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen. Nyugodtabb vagyok és nem félek a haláltól.

Ami a mi földi élet kívül a vallás:

Változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Nem volt.

Változtak a kapcsolataidban kimondottan az élményed miatt? Nem voltak nagyon.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Az, hogy nem maradhattam azon a helyen ahol voltam, akárhol is volt az.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen. A feleségemmel és számos rokonommal. De nem befojásolta őket egyáltalán.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem