Írd le az Élményed:

Elütött egy autó a zebrán. Rájöttem mi történik, mikor megláttam a saját testemet. Felülről néztem, távol a baleset helyszínétől. Eszméletlen voltam ekkor.

Az első pár másodpercben a HKÉ alatt, úgy éreztem, hogy ott elfogadtak. Melegség, hatalmas szeretet, és egy fantasztikus bölcsesség érzése vett körül. Olyan érzés volt, mintha haza értem volna valahonnan. Úgy éreztem, hogy lehetőségem volt azon a helyen maradni.

De amint rájöttem, hogy mi történt, pánikoltam és átadtam a félelemnek magam. Fantasztikus módon, test nélkül is volt hangom. Hatalmas erővel és félelemmel kiabáltam: “ez egy hiba!” (amire tisztán emlékszem). Ezen a ponton éreztem, azt a jellegzetes taszító érzését ennek a félelmenk, kontrasztban a bölcsesség érzésével ami körülvett. (Ezen a látszatra rövid élményen át, úgy éreztem, hogy háttal vagyok valaminek és egész idő alatt lefelé nézek a testemre). Nem voltam harmóniában a környezetemmel; talán éretlen voltam. Úgy éreztem, hogy elküldtek. Úgy gondolom, hogy nem az én döntésem volt, hogy visszajöttem.

Visszanyertem a tudatosságomat, ahogy a mentőhöz vittek. Az az érzésem, hogy lehetséges, hogy leállt a szívem és valószínü, hogy az ijedelem, hogy megláttam a saját testemet, talán újra indította a szívemet. Nem tudom bebizonyítani az elméletemet, mivel nem figyelte meg senki.

Az élmény, egy igaz melegség, bölcsesség és boldogság pillanata volt és ugyanakkor, érzelmi trauma számomra.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1981

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Bizonytalan Baleset Valószínű a súlyos sérülések amit az okozott, hogy elütött egy autó.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalatát? Kevert

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Egyáltalán nem. 20 év után is nagyon élénk az élmény.

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Lenéztem a testemre az orvosi rendelő felső sarkából. A mentős ellátta a testemet. A rendelő vizsgáló asztalán feküdt a test. Arccal felfelé feküdtem, bár csak a törzsemet láttam és az alsó felét a testemnek, mivel egy mentős eltakarta a felső testemet.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Nagyon éber voltam és teljesen tudatában, hogy mi történik.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megállt vagy elvesztette a jelentőségét

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem volt változás

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Néhány évre rá vissza mentem az orvosi rendelőbe, ahol voltam a halál közeli élményem alatt, és emlékeztem a rendelő elrendezésére, annak ellenére, hogy sosem voltam ott előtte, csak eszméletlenül a balesetem idején (nyilvánvalóan csak én általam ellenőrizve).

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem, de volt egy határozott érzésem, hogy volt valami mögöttem, de nem volt időm hátrafordulni, hogy megnézzem.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Bizonyosan éreztem körülőttem a jelenlétüket, erőteljes volt, de nem láttam őket, mert túl el voltam foglalva azzal, hogy a testemet nézzem alattam lerökönyödve.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem, de lehet, hogy mögöttem volt.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom.

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Az első pár másodpercben a HKÉ alatt, úgy éreztem, hogy ott elfogadtak. Melegség, hatalmas szeretet, és egy fantasztikus bölcsesség érzése vett körül. Olyan érzés volt, mintha haza értem volna valahonnan. Úgy éreztem, hogy lehetőségem volt azon a helyen maradni és egy őszinte megértést kaptam a karakteremről. Ez alatt az élmény alatt fedeztem fel a hatalmas félelmet a lelkemben. Túl nagy volt a kontraszt a környezetemmel, éreztem, egy jellegzetes taszító érzését ennek a félelmenk, kontrasztban a bölcsesség érzésével ami körülvett. Úgy éreztem, hogy elküldtek. Csalódtam magamban. Úgy gondolom, ha nem féltem volna, maradni akartam volna.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról. Megértettem a tapasztalatból, olyan fiatalon, hogy az érzéseidet viszed magaddal mikor meghalsz, és azt is éreztem akkor, hogy te saját magad fölött ítélkezel, hogy az élet az amit kihozol belőle, és megértettem, hogy milyen fontos az érzelmi állapotod amiíg élsz.

Láttál jövőbeli eseményeket? Nem

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen. A határ számomra a saját félelmem volt. Átléphettem a túloldalra és harmóniában voltam ezzel az új környezettel.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére. Úgy hiszem, hogy a félelmem miatt küldtek vissza/szorgalmazták, hogy vissza jöjjek a testembe.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Nincs

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen. Látom a nagyobb képet. Teljesen megváltozott az életről, halálról és a társadalomról alkotott képem. Folyamatosan dolgozom a félelmemen.

Ami a mi földi életet illeti a valláson kívül:

Milyen változások történtek az életedben, a halálközeli élmény következtében? Úgy gondolom, hogy csak most próbálom gyakorlatban alkalmazni. Másként látok mindent, ahogy másokkal bánok, ahogy fejlődnöm kell, ahogy összességében látom a dolgokat.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Jelenleg összezavart vagyok és keresem a válaszokat újra: nehéz most válaszolnom.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Nem

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Nem Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra Az életről alkotott tudás, a bölcsesség és melegség érzése volt a legjobb. A félelem amit éreztem volt a legrosszabb.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen A reakció őszinte érdeklődés volt, de nem gyakoroltam befolyást. Úgy gondolom.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Nem

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetnénk, segítene átadni az élményedet? Köszönöm!!