Írd le az Élményed:

Írja le az Élményét: Egy egyszerű mandulaműtét alatt elvéreztem, 4 percig nem volt pulzusom, és elkékültem. Újraélesztettek. Úgy emlékszem, hogy az élményem alatt homályos, gyönyörű kék fátylakon át haladtam, egy csodálatos fény felé, ami egy alagútszerűség végén volt.

Kellemes élmény volt, tetszett nekem, azt hiszem, hogy Isten beszélt hozzám, és én az utolsó fátylon is minden áron keresztül akartam menni, de azt mondta a Hang, hogy ezt nem lehet, túl korai nekem. Csalódott voltam, de tudtam, hogy vissza kell mennem.

Azóta nem félek a haláltól. Csak az az egy dolog bosszant, hogy bár elmondták, hogy mi az életfeladatom, de én képtelen vagyok rá visszaemlékezni. Rá kell jönnöm.

Ez az ötvenes években történt. Tizenhat éves koromban olvastam először a halálközeli élményekről egy magazin cikkében, és úgy éreztem, hogy csodálatos ajándékot kaptam; vannak mások is, akik tudnak erről.

Úgy gondolom, hogy ez az élmény annyira gyökeresen változtatott meg, ami a legtöbb ember számára elmagyarázhatatlan. Nagyon érzékeny vagyok, és rá vagyok hangolódva az élet érzelmi és misztikus tartalmára. Látom, hogy az embereket a pénz, a tárgyak, és a hatalom foglalkoztatja, és nem találnak abban semmi kivetnivalót, ha másokat kihasználnak, de én ezzel a felfogással nem rokonszenvezem. Emiatt néha úgy érzem magamat, mintha csupán látogató lennék ezen a világon és az ezzel járó nehézségeket kellene elszenvednem.

A HKÉ-m után, az orvosok tesztelték a szellemi képességeimet, de nem találtak semmit, ami agyi működészavarra utalt volna. Ennek nagyon örültem.

Van családom, dolgozom, és rendben vagyok, de alapvetően a lényem inkább a szellemi és lelki dolgokhoz áll közel, mint a három dimenziós világhoz.

Remélem, érthető volt, amit írtam. Nem akartam nagyon bőbeszédű lenni. Szívesen írtam volna még az élményemről.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1958

Az élménye idején történt ehhez kapcsolódó életveszélyt okozó esemény? Igen. Műtéttel kapcsolatos. 4 percig Nem volt pulzusom... Nem értem teljesen a kérdést.

HKÉ Részek:

Hogyan látja Ön a tapasztalatát? Vegyesen

Szedett drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan. Talán az, hogy éteres altatás történt.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Csak annyira, hogy a színek leírhatatlanul szépek voltak.

Az élmény során melyik ponton érezte magát a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Teljesen ébernek éreztem magamat.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; az idő megállt vagy elvesztette jelentőségét. Az általunk ismert idő lényegtelenné vált.

Hasonlítsa össze az élmény során tapasztalt hallását a közvetlenül az élmény előtti hallásával. Volt egy Hang, de Nem a megszokott beszédhang volt, hanem inkább zenére hasonlított, vagy ahhoz hasonló. Nem tudom ezt elmagyarázni.

Tudott máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Találkoztam olyan emberekkel az életem során, akiket a halálközeli élményem alatt láttam. Ezt Nem tudom elmagyarázni.

Bement egy alagútba vagy átment rajta? Igen. Gyönyörű kék színeket, ragyogó, csillogó, ködös, vibráló fényt láttam ott.

Találkozott vagy érezte a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénnyel/nek? Igen. Embereket láttam, akikkel későbbi életem során találkoztam.

Látott ragyogó fényt vagy érezte ahogy körülveszi? Igen. Nagyon ragyogó fény volt, de egyáltalán Nem bántotta a szememet. Elbűvölő volt.

Belépett valamilyen földöntúli világba? Nem

Milyen érzései voltak az élménye alatt? Béke, derű, nyugalom, kíváncsiság, boldogság, elégedettség, szabadság.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértene mindent? Nem

Látott jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből. Erről sokat tudnék írni, de mondhatom, hogy nagyon pontos volt.

Elért egy korláthoz vagy fizikailag határoló építményhez? Igen. Több határvonalon áthaladtam, az utolsó kivételével. Emlékszem, hogy kérdésekre válaszoltam, hogy átlépjem az egyes határvonalakat. Bár néhányon anélkül haladtam át, hogy kérdésekre kellett volna válaszolnom.

Elért egy határt vagy vissza Nem térési pontot? Elértem egy korlátot amit Nem léphettem át; visszaküldtek akaratom ellenére, mondták, hogy vissza kell mennem, és én csalódott voltam.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttere a HKÉ idején: Bizonytalan evangélikus.

Jelenlegi vallási háttere: A tibeti buddhizmus áll jelenleg a legközelebb a világnézetemhez.

Történt bármilyen változás az értékrendjében vagy hitében az élménye után, annak hatásaként? Igen. 9 éves voltam, és miután ismét templomba mentem (minden vasárnap jártunk templomba) eltűnődtem a dolgokon. Azelőtt Nem érdekelt az ilyesmi annyira, hogy bármilyen kérdést is feltegyek, pláne Nem olyan komolyakat, amiket akkor feltettem. Úgy véltem, hogy a vallás furcsa dolog, és gyerekként haragudtam rá.

Élet a valláson túl:

A változások az életében a halálközeli élmény után: Nem voltak.

Változtak meg kapcsolatai kimondottan az élménye miatt? Erről rengeteget tudnék írni. Mindenre hatással volt az élményem.

A HKÉ után:

Nehéz volt az élményét szavakkal kifejezni? Igen. Nagyon fiatal voltam, és amíg a vizuális élményt el tudtam mondani, az érzelmi tartalom leírása mindig nehézségeket okozott.

Lett bármilyen pszichikai, Nem szokványos vagy Egyéb speciális adottsága az élménye után, amivel az élménye előtt Nem rendelkezett? Igen, bár Nem mindig használom.

Van egy vagy több része az élményének, ami(k) különösen jelentőségteljesek az Ön számára? Szeretnék visszaemlékezni azokra a részletekre, amiket elfelejtettem.

Megosztotta valaha ezen élményét másokkal? Igen. Az emberek érdekesnek tartják. Nem sok mindenkinek beszéltem róla.

Bármikor az életében, bármi reprodukálta az élménye bármely részét? Igen. Reiki gyakorlatok alatt. Nagyon tetszett.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetnénk, és segítene átadni az élményét? Egy kérés arra vonatkozóan, hogy valaki tudna-e bármilyen műalkotást készíteni, ami a halálközeli élményemet idézi fel. Örülnék egy ilyennek.