Írd le az Élményed:

Később elmondták, hogy haldokoltam és a fiaimat a betegágyamhoz hívták.

Kómában voltam. Az élmény során nagyon gyorsan átszállítottak egy alagúton. Annyira gyorsan, hogy éreztem a húzást a karjaimon és a lábaimon.

Az alagút végén erős fények voltak a magasban. Keresztülmentem a fényen és egy vörös téglás (falak és padló) szobában voltam. Nagyon hideg volt és a lábaim fáztak.

Jézus Krisztus előtt voltam és mögötte az elhunyt apám, és apai nagymamám állt azokban a ruhákban amikben eltemettük őket. Olyan volt mint egy El Greco festmény. Mindenki nagyon komor és komoly volt. Krisztus megkérdezett, hogy kész vagyok-e meghalni és én azt mondtam “igen”. Azt mondta, vissza kell menned a fiad, Christopher miatt (20 éves volt akkor és velem élt). A nagymamám olaszul halkan mondta a rózsafüzér imákat. Az apám nem mondott semmit és nagyon szomorúnak és komolynak tűnt. Mondtam Krisztusnak, hogy van egy bátyja és egy unokanővére, de Jézus csak megrázta a fejét.

Ezzel visszatértem az alagútba, visszahúztak rajta keresztül és felébredtem a kórházi ágyamon.

A következő 24 órában jelentősen javult az állapotom és pár nap múlva elhagytam a kórházat a fiaim legnagyobb meglepetésére.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 7/15/87

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Betegség Kómában voltam.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan Nem tudom pontosan, hogy milyen gyógyszereket adtak. Az orvosok nem fogalmaztak pontosan, “antibiotikum, kinin, stb.”

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem. Nagyon valós és élénk volt.

Éreztél a testedtől való elválást? Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Kómában voltam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Hallottam a nagymamám imádkozni.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen Az alagút keskenynek tűnt és keresztülhúztak rajta és éreztem a húzást a kezeimben és a lábaimban.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Jézus Krisztussal, apámmal, nagymamámmal.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen Fényeket magam felett, mintha milliónyi villanykörte világított volna.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Boldog voltam, hogy elhagyhatomaz életet, de szomorú voltam amikor a gyerekeimre gondoltam.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról Egy küldetést, a fiamról.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Rájöttem, hogy a kisebbik fiamnak, Christophernek mennyire szüksége van rám.

Láttál jövőbeli eseményeket? Nem

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen Vörös téglá szoba.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Krisztus mondta, hogy vissza kell mennem.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Mérsékelt

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Több figyelmet fordítok a fiamra.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

Milyen változások történnek az életedben, az élmény következtében? Biztonságos és megbízható pozícióban vagyok alkalmazásban a Szövetségi Kormánynál. Előzőleg munkahelyről munkahelyre sodródtam. 5 évig mielőtt a fiam elköltözött próbáltam közelebb kerülni hozzá.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Már nem tartozom szervezett valláshoz. Kerestem egy megbízható és biztonságos állást, ami korábban nem volt.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Nem

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Jártam médium képzésre és megtanultam a Tarot kártyát olvasni.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Félelmet és nagyon erős hideget éreztem.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Az általános reakció, hitetlenkedés.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Naponta gondolok rá és mindig gondolkozom róla.