Írd le az Élményed:

Nagyon nehéz időszakot éltem meg akkoriban és azt mondtam Istennek, hogyha létezik, bizonyítsa be nekem. A következő héten perforált a féregnyúlványom és én „meghaltam”. Hirtelen, egy sötét, szobaszerű helyen találtam magamat. Elkezdtem Jézust hívni, hogy segítsen nekem. Tudtam, hogy halott vagyok, és azt hittem, hogy a pokolra jutok.

Eszembe jutott, hogy felszólítottam Istent, hogy bizonyítsa be nekem a létezését. Bár nem láttam az arcát, azt mondta nekem, hogy nem jött el az én időm, és vissza kell mennem. Nagyon szerettem volna maradni, de ismét azt mondta, hogy vissza kell mennem. Akkoriban kisbabám volt és szüksége volt rám, ráadásul nem járt le még az időm. Én azonban mindenáron maradni akartam és emlékszem, hogy ismét a testemben vagyok.

Láthatjátok, hogy Isten válaszolt nekem, és megmutatta, hogy meghallgat, és mellettem van. Többé soha nem kértem, hogy ismét bizonyítsa a létezését. Higgye el nekem, Ő nagyon szeret minket, éreztem. Remélem, ez a kutatás valós, és tényleg érdeklődnek az élményem iránt. Azt szeretném, hogy az emberek megtudják az igazságot – van mennyország és pokol.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1992

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszélyt okozó esemény? Igen. Műtéttel kapcsolatos, féregnyúlvány perforáció miatt . (ez nagyon veszélyes, ha nem kezelik. Fertőzést okoz a hasüregben, ami hashártyagyulladáshoz és halálhoz vezethet)

HKÉ Részek:

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem. Mondtam a sebésznek, hogy allergiás vagyok a Latexre. Nem hallgatott meg, így mikor „meghaltam” Benadrylt and adrenalint adott nekem.

Amit megtanultam, az az, hogy Isten létezik, és hogy nagyon szerető Isten, annyira hatalmas és vigasztaló. A szeretete nagy hatalommal bír. Akkoriban betekintettem életem rejtélyeibe. Emlékszem, hogy arra gondoltam.: „Hűha, most már tudom.” Azonban nem emlékszem, mire jöttem rá. Úgy vélem, Isten nem akarja, hogy bizonyos dolgokat tudjunk. Most már érzem, hogy a hit ezért nagyon fontos, így Isten látja, mennyire hiszünk benne.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem, nagyon valóságos volt.

Éreztél a testedtől való elválást? Igen. Tudtam, hogy halott vagyok, arról amit éreztem, és amit láttam tudtam, hogy nem vagyok a testemben.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Klinikai halál állapotban voltam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Ott nem volt idő

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Csak Isten hangját hallottam.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Megkérdeztem több nővért és egyéb ott dolgozót akik jelen voltak a műtétemen, és megerősítették, hogy „meghaltam”, és azt gondolták, hogy nem tudnak megmenteni, mert sok időbe telt amíg pulzusom lett és újra tudtak éleszteni.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Kis szobaként kezdődött, aztán fény tűnt fel mindkét oldalamon. Nagyon kicsi, szűk terület volt, mint egy alagút, de éreztem, hogy a falak mindkét oldalamon mozognak. Tehát aki megérinti, érzi a kezén, hogy forognak a falak. Tehát nagyon hasonlított egy alagútra. Aztán felfelé mozdult a padlózat.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Nem

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen. A másik oldalamon, utcai lámpa-szerű fényt. Felül fény volt ott, ahol Isten volt. Olyan volt, mintha a fény eltakarná az arcát.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Nem

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Először nagyon féltem, mert azt gondoltam, hogy a pokolba kerülök. Aztán tökéletes szeretetet és biztonságot éreztem. Isten vigyázni fog rám, ebben semmi kétségem nem volt. Nem tudom szavakba foglalni azt a szeretetet és vigaszt amit éreztem. Erre nincsenek szavak az emberi nyelvben.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Tudtam, hogy Isten különleges ajándékot adott nekem mikor kételkedtem a hitemben és én nagyon különleges vagyok Neki, ahogy te is az vagy. És mindannyian egy cél érdekében vagyunk itt, bár nem tudjuk, mi is az.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Amit megtanultam, az az, hogy Isten létezik, és nagyon szerető Isten, annyira hatalmas és vigasztaló. A szeretete nagy hatalommal bír. Akkoriban betekintettem életem rejtélyeibe. Emlékszem, hogy arra gondoltam.: „Hűha, most már tudom.” Azonban nem emlékszem, mire jöttem rá. Úgy vélem, Isten nem akarja, hogy bizonyos dolgokat tudjunk. Most már érzem, hogy a hit ezért nagyon fontos, így Isten látja, mennyire hiszünk benne.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen. Mikor előre mentem, egy idő után nem tudtam továbbmenni magamtól vagy a másik oldalra menni. Isten azt akarta, hogy ott hallgassam, ahol vagyok.