Írd le az Élményed:

Próbáltam hívni a nővért, mert nem éreztem jól magam. Ő maszkot tett az arcom elé, és mondta, hogy lélegezzek, de csak párat tudtam lélegezni, mielőtt elveszettem az eszméletemet... Továbbra is a testemben voltam, de mindent hallottam amit körülöttem mondtak. A nővér megnézte a pulzusomat (akkor még éreztem is) aztán hívta az aneszteziológust és a szülész-nőgyógyászt. Valaki a szemembe világított. Nem tudtam megmozdulni. Éreztem, hogy a szívem hevesen kezd verni, majd megáll. Aztán a testem fölé lebegtem, és fehér fény borított be. Nem éreztem fájdalmat és ettől annyira megkönnyebbültem, hogy elfelejtettem továbbmenni. Örökké ott akartam maradni. Az engem körbevevő érzelmek egészen mások voltak, mint amiket itt a földön valaha is tapasztaltam... mintha a szeretet sokszorosára nőtt volna, béke és biztonság vett körbe.

Láttam pár embert, akiket nem ismertem. Egyikük egy XIX. századi, hosszú barna ruhát viselő nő volt, sötét haját kontyba fogta. Azt mondta, hogy segít nekem visszamenni, mert így imádkoztam „Drága Uram, kérlek, engedj vissza, és vigyázz az újszülött kislányomra. Most nagy szüksége van rám!"

Hirtelen hevességgel szívódtam vissza a testembe, és ismét éreztem a fájdalmat és a nyomást. A szívem kihagyott, és ismét dobogni kezdett. Nagy levegőt vettem a maszkból, ami még mindig rajtam volt. Kinyitottam a szememet, és próbáltam belenézni a fejem felett lévő tükörbe, amin a szülést lehetett végigkövetni. Láttam, hogy szürke és sápadt vagyok. Az ajkaim vértelenek. A nővér az ujjaimat figyelte. Nagyon aggódtam. A mellkasomon mindenfelé drótok és fémlapok voltak. Körülöttem senki sem tűnt ismerősnek. A férjemet már rég kiküldték, mielőtt ez az egész elkezdődött. Teljesen egyedül éreztem magamat, senki sem volt, akihez fordulhattam volna, kérdezhettem volna. Én azért megkérdeztem, hogy hol van a kisbabám, jól van-e. A nővér azt felelte, hogy a köldökzsinór a vérzés miatt visszaszívódott a testembe.” Kérdésemre, hogy ettől nem lesz-e baja a babának azt felelte, hogy soha nem hallott arról, hogy ebből baj lehet, csak annyi következménye lesz, hogy kidudorodó lesz a köldöke.

A poszt-operatív szobában feküdtem pár órát és még mindig véreztem egy kicsit. Végül egy kórterembe vittek. Nagyon gyenge voltam, de nagyon örültem, hogy láthatom az újszülött kislányomat, Laurát, és a karjaimban tarthattam. A következő napon a vécében eltávozott a placenta maradéka, megmutattam egy nővérnek, aki megpróbált megszabadulni ettől a bizonyítéktól, mikor meglátta. Akkora volt, mint egy felnőtt ember mája, időbe tellett, amíg lement a vécén, de sikerült lehúznia.

Pár hónap múlva visszamentem a kórházba, hogy elolvassam az orvosi leleteket. Csak annyit írtak, hogy erősen véreztem. Nem indokolták a sok eszköz alkalmazását, ami rajtam volt, mikor magamhoz tértem. Soha nem mentem vissza abba a kórházba, sem ahhoz az orvoshoz, és gyerekem sem lett több. Ma itt van nekem Mark, az első gyerekem aki 23 éves és a 20 éves Laura. Mindketten épek és egészségesek.

Még így is terápiára jártam , a következő 4 évben a szorongásaim miatt és azért, hogy megértsem a tapasztalataimat és azok tanulságait. Allergiás lettem bizonyos ételekre, amiket azelőtt szerettem; nem ehetek csirkét, tejtermékeket, karalábét és sok mindent, ami a kedvencem volt. Rászoktam olyan ételekre, amiket régebben nem szerettem vagy nem ismertem, mint a sushi, a tofu,és más szójás ételek.

Háttér-információ:

Nem:

Az élmény ideje: 1982 január 2

Az élményed idején történt ehhez kapcsolódó életveszélyt okozó esemény? Szülés. Erősen véreztem, nem lélegeztem és a megállt szívverésem a vérveszteség miatt. A méhlepény nem lett teljesen eltávolítva és az orvos elment azt gondolva, hogy minden rendben van.

HKÉ Részek:

Hogyan láttad tapasztalatodat? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Igen. Demerolt és helyi érzéstelenítőket a szülés alatt.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Ezt az élményt soha nem téveszteném össze az álommal; néha van valószerű álmom a repülésről, de nem érzem ugyanazokat a vibrációkat.

Éreztél a testedtől való elválást? Igen. Nem néztem a testemre. Csak éreztem a rezgéseket, vibrációkat. Ezek magas, és nem alacsony rezgések voltak.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Igyekeztem éber lenni. Akkor éreztem a rezgéseket, mikor a fizikai testemen kívül voltam. Olyan ide-oda mozgó, zselatinszerű volt, de semmilyen formára nem korlátozódott.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem tudom, hogy mennyi idő múlt el amíg a testemen kívül voltam. Laura kb. 13:30-kor született meg azon a szombaton, és én nem láttam az órát amikor felébredtem a poszt-operatív szobában. Emlékszem, hogy olyan 5 óra körül vittek vissza a kórterembe, mikor jobban lettem.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem hallottam zajokat – csak a saját, és a többi lény gondolatait. (Mert volt talán még egy vagy kettő lény a sötét ruhás nőn kívül.)

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Erre nem tudok semmilyen bizonyítékot. Minden rejtve maradt, legalábbis én így találtam.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Egy médium azt mondta, hogy a sötét ruhás nő, az élményem alatt akit láttam, az én dédanyám volt, akivel soha nem találkoztam. Mikor elmondtam édesapámnak, hogy nézett ki ez az asszony, azt mondta, hogy olyan, mint az ő anyai nagyanyja, Mary. Azóta néha kontyba tűzöm a hajamat, (ahogy a sötét ruhás nő tette).

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen. Amint kiléptem a testemből, azonnal észleltem a fényt. Nem emlékszem, hogy konkrét forrása lett volna.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Nem

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Szeretetnek írtam le, mert az volt, de ilyen szeretetet soha nem tapasztaltam a földön.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Ez főleg az élményt követő pár évre volt jellemző, később elhalványodott, de az első időben erős volt az a képességem, hogy megérezzem a veszélyt még a megtörténte előtt. Meg tudtam mondani, mi történik a mellettem elhaladó mentőautóban. A saját testemben éreztem mások fájdalmát. Hallottam mások gondolatait. Tudtam, hogy bizonyos élelmiszerek miért tesznek jót a testemnek és hogyan hat rám az ételek energiája.

Láttál jövőbeli eseményeket? Volt, hogy egy útkereszteződéshez érve éppen időben lassítottam le ahhoz, hogy egy vad jávorszarvas át tudjon menni az úton. Nem tudtam, mi fog történni, de éreztem, hogy le kell lassítanom.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Kértem, hogy visszamehessek, és visszaküldtek.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Ugyanolyan, de liberálisabb

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen. Nem ragaszkodtam ahhoz hogy megpróbáljam megváltoztatni az embereket, vagy az élményemhez való viszonyulásukat.

A túlvilág és a vallás:

A változások az életedben, mivel a halálközeli élmény a következők voltak: Kevés változás volt

Milyen változások történnek az életedben? Jobb tanár és jobb tanuló lettem.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Másként látom az embereket. Nem törődöm azzal, hogyan állnak az élet és a halál kérdéséhez. Majd nekik is meglesz a saját tapasztalatuk, és rá fognak jönni.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen. Minden részletre emlékszem. Próbáltam tudatában lenni annak, ami történt. Egyszerűen csak minél több időt akartam eltölteni ebben a csodás állapotban, de rájöttem, hogy gyors döntést kell hoznom, különben nem tudok már visszatérni az újszülött babámhoz.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Bizonytalan... kis időre médiumi képességeim lettek, de nem tartottak sokáig.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A legrosszabb: Nem voltam ura az eseményeknek. Nem tudtam, hogy vissza leszek-e küldve, vagy maradnom kell. A legjobb: hálás vagyok a gyerekeimmel töltött plusz időért.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Elmeséltem az élményemet olyanoknak, akik elveszítették szerettüket. Elmondtam nekik, hogy John Edwards, (ő egy népszerű amerikai médium) nem csaló, és hogy tudnak beszélni a másik oldalon lévő szeretteikkel, akik hallani fogják őket.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem.

Van bármi más amit még szeretnél leírni az élményedről? A test mindennapi érzékelése nagy élmény számomra. Minden sejtnek tudata van, és én ezt a tudatosságot arra szeretném használni, hogy jobban tudjam, mit tegyek az élet iskolájának tanóráin.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetnénk, segítene átadni az élményedet? Éld át a pillanatot. Hívj, mikor hozzád érkezik és én ugyanezt teszem.