John & Mary Alice Lélektárs

Írd le az Élményed:

“Lélektársak vagyunk, vagy valami többek? Sosem hallottam a “lélektárs” kifejezést vagy ismertem a jelentését nagyjából öt évvel ezelőttig, de azt tudtam hogy a feleségemmel való kapcsolatunk több, mint egy sima házasság. Mindig is sorsszerűnek éreztem. Látszólag természetfeletti erő kényszerített minket össze. Elmesélem a történetem és hagyom hogy ti, az olvasók döntsetek.

1975-ben az első feleségemmel voltam házas. Nem volt igazán házasság finoman szólva, de én olyan környezetben nevelkedtem, ahol a legtöbb rokonom (beleértve a szüleimet is) rázós kapcsolatokban élt. Úgy éreztem ez a normális. A következő két évben sem lettek jobbak a dolgok, de erős vallásos nevelésem miatt megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle. Sosem meséltem senkinek a házassági nehézségeimről vagy hogy mennyire megpróbáltató volt működtetni.

Akkoriban egy autókereskedésben dolgoztam és 1977 novemberében egy új lány vettek fel a pénztárba. Három évvel idősebb volt nálam, férjezett volt és volt egy fia. A neve Mary Alice volt. Csinosnak találtam, nagyszerű személyiséggel, olyan nővér figurának. A következő pár hónapban barátok lettünk, alkalmanként beszélgettünk és még egy dupla randink is volt a párjainkkal. Nem volt fizikai vonalom, csak élveztem a barátságát.

Néha a gyártó egy esti rendezvényt szervezett a helyi kereskedéseknek egy hotelben. Ezek a rendezvények a menedzsereknek szóltak, de amikor már volt programuk akkor megkédezték, hogy akarok-e menni. Általában elfogadtam…végülis ingyen vacsora volt, ingyen italokkal és egy este a feleség nélkül. A találkozó előtti délután Mary Alice odajött hozzám. Mondta, hogy ő is jön a rendezvényre és megkért hogy el tudnám-e vinni. Megszerveztük, hogy a házamhoz jöjjön és onnan indultunk. Kora március volt, nem sokkal a 78-as januári nagy hóvihar után. A hó még megvolt és a hőmérséklet kevéssel 0 fok alatt volt. Megérkeztünk a hotelbe és összegyűltünk a hallban a többi kereskedésből érkezett emberekkel.

Néhány ital és vegyülés után vacsorára hívtak minket. Mary és én külön ültünk a vacsora alatt és csak a hallban találkoztunk ismét a vacsora után. Ahogy múlt az idő és már későre járt, az emberek elkezdtek egyesével távozni. Hamarosan csak mi ketten maradtunk az eredeti összejövetelből. Közeledett az éjfél és úgy döntöttünk ideje távozni. Ekkorra a hőmérséklet borzasztóan lecsökkent, -15 fok volt csak. A kocsihoz siettünk, amin viszont kemény jégréteg képződött, amit le kellett volna vakarni. De mivel annyira hideg volt, így nem éreztem úgy hogy a szélvédőt kéne odakinn kaparnom. Beindítottam a kocsit és mindketten ültünk benne, dideregve és a fogaink úgy vacogtak mint az ütvefúrók.

Miközben reklamáltam a hideg miatt, Mary lassan felém csúszott, pusztán csak azért, hogy átmelegítsük egymást. Lassan a kocsi is és mi is elkezdünk felmelegedni. Ahogy a reszketésünk abbamaradt, ott találtunk magunk egymás meleg ölelésében. Lassan egymásfelé fordítottuk az arcunk, amíg az orrunk is összeért. Eztán megtörtént… egy csók…a csók, ami elindította az új életünk. Mindketten házasok voltunk, de annyira természetesnek érződött, hogy lehetséges ez? Ez minden határon túlment mindkettőnk számára, ennél okosabbak voltunk. Nem olyan típusu emberek voltunk. akik képesek ilyet tenni. Marynek is erős morális meggyőződései voltak. De…TERMÉSZETESNEK ÉRZŐDÖTT!! Egy éjszakára nem voltunk házasok, két elveszett hajó voltunk, amik egymásba futotta az éjszaka közepén. Ismét csókolóztunk, és újra és újra, majd még többet.

Ahogy az autó teljesen felmelegedett, elkezdtem hazavezetni, a karommal Mary Alice körül. Meséltünk egymásnak a házasságainkról és hogy milyen borzasztóvá váltak. Ez mindkettőnket meglepett. Egyikünk sem sejtette, hogy mindkettőnknek borzalmas élete volt a párjával. Ahogy kiraktam Maryt a kocsiból, rájöttem hogy ez valószínüleg nem volt több mint egy jelzés, hogy ki kell lépnem a házasságomból. Úgy mentem aznap éjjel aludni, hogy megpróbáltam értelmet találni, abban ami aznap éjjel történt.

A következő nap a munkában nem mentem oda Maryhez ebédig, akkor is csak azért hogy váltsak egy kis aprót az üdítőautomatához. Ahogy odaadta a pénzt, rámnézett és azt mondta “a múlt éjjel nem történt meg, felejtsd el, férjem van és egy fiam, akire gondolnom kell.” Életemben kevés olyan alkalom volt amikor valakinek nemet mondtam de ez ilyen volt “Nem tudom elfelejteni. Valami történt tegnap éjjel. Mikor láthatlak újra?” válaszoltam. Hezitálás nélkül válaszolta, “Péntek éjjel. Van egy második állásom és 10:00 körül végzek.”

Eljött a péntek este és mondtam a feleségemnek hogy a srácokkal a munkából beülünk valahova. Maryvel a színházban találkoztam, ott ahol dolgozott és egy kis olasz étterembe vittem. Órákat beszélgettünk az életünkről, a családjainkról és a házasságainkról. Ezen az éjszakán jöttem rá, hogy Mary mennyire csodálatos személy is volt igazán. Ismét elváltunk és véglegesen rájöttem, hogy ki kell lépnem a házasságomból. Nem Mary Alice-ért hagytam ott a feleségem…nem ígérte meg egyikünk sem, hogy együtt leszünk, hanem inkább Mary Alice MIATT hagytam ott a feleségem. Megmutatta, hogy lehet jobban élni és elhatároztam, hogy ha nem vele, akkor valaki olyannal leszek, aki olyan mint ő.

Megmondtam a feleségemnek vasárnap este, hogy a házasságunknak vége és hétfő délutánra elhagytam őt. Felhívtam a szüleimet hétfőn a munkából és mondtam nekik hogy hazaköltözöm. Bementem az irodába és megköszöntem Marynek amit értem tett, hazamentem pár személyes holmimért és aztán a szüleim házába mentem. Aznap este 8 körül csörgött a telefon. Az anyám vette fel és odaadta nekem, mondta hogy Mary az. Eléggé frusztrált voltam és nem igazán akartam ennyire hamar beszélni a feleségemmel. Ó, azt elfelejtettem elmondani, hogy a feleségem neve Mary…Mary Ellen volt. Vonakodva válaszoltam a hívásra és a meglepetésemre Mary Alice volt. Úgy tűnt csak éreklődik hogyan mentek a dolgok. Mondtam neki, hogy az egész családom tárt karokkal üdvözölt otthon és hogy mindannyian tudták, hogy a feleségem egy hárpia. Azt hiszem semmit nem titkoltam el előlük. Erős háttérzajt hallottam a beszélgetésünk során, így tudtam hogy nem otthon van. Megkérdeztem merre van és azt mondta hogy a szülei házában. Eztán ledobta a bombát. Elhagyta a férjét. Mondtam neki, hogy nem akartam hogy elhagyja a férjét miattam és ő biztosított arról, hogy nem ez történt. De valójában mindketten tudtuk, hogy miattam tette… és én is ugyanazon ok miatt. Egy héten belül megtaláltuk amit kerestünk, amit 20 éve próbáltunk megtalálni. Egymást.

Egy 6 hónapos viszony kezdődött titkos randevúkkal, vacsorákkal eldugott helyeken és hosszú délutáni kocsiutakkal. A szerelmünk erősödött ahogy a napok teltek. Sok könnyes elválásunk volt, tudva hogy napokig nem láthatjuk egymást újra. A legnehezebb a munkában volt, elmenni egymás mellett az irodában vagy a garázsban és nem tudni megérinteni, átölelni vagy vígasztalni egymást.

Megegyeztünk abban az elején, hogy ha eljön az idő amikor valamelyikünk ki akar lépni ebből a kapcsolatból, akkor a másik szabadon engedi…kérdések vagy viták nélkül. Láthatod hogy mindketten borzasztó helyzetből jöttünk és nem akartuk ugyanazt a hibát elkövetni. Akármennyire is bántotta volna egyikünk, a legjobbat akartuk a másiknak. ÉS BÁNTOTT IS. Eljött az idő, amikor Mary-t meghívta pár italra egy nagyon gazdag ügyfél. Ez nagyon hízelgett Marynek és elfogadta.

Ahogy munkából elindultunk mesélt a randiról és biztosított arról, hogy szigorúan csak szociális és plátói együtlét lesz. Nem voltam boldog miatta és ő érezte is, de tudtam hogy a kapcsolatunk igazolására nincs is jobb mód mint letesztelni. Nem megyek nagyon bele a részletekbe, mert ez máig fájdalmas nekem, de mire hazaértem (kb. 35 perces út) a telefon csöngött és Mary Alice volt. Először azt hittem hogy meggondolta magát és hív hogy nem ment el a férfi házába. Tévedtem? Valami történt… valami, amit akkor még nem mondott el teljes egészében nekem. Nem akart róla beszélni. Csak annyit mondott el hogy rájöjjek, szexuális együttlét történt aznap délután.

Ez olyasmi volt ami miatt évekig gyötrődtem érzelmileg. Egészen az 1990-es évek közepéig nem sikerült a Mary elméjében mélyen elrejtett igazságot kiszednem belőle, amikor is keresztülmentem az emlékek erőteljes újraélésén és ez segített. Nagyjából három napig tartott, amíg az emlékeit kutattuk. NEM EMLÉKEZETT. Végül volt egy éles megjegyzésem, ami miatt sírvafakadt… annyira, mint még soha korábban…aztán abbahagyta. Halott csend. Ránéztem az arcára és láttam a rettenetet és a fájdalmat a szemeiben. Remegő ajkakkal, csendesen mondta, “Megerőszakoltak. Ő megerőszakolt.” Nem töltött el többet 15 percnél a házában. Emlékszem hogy azt mondta nekem a telefonba, hogy csak rám tud gondolni… “mit csinálok én itt, hiszen az enyém voltál.” Azt is említette akkor a telefonba, hogy ekkor volt a legközelebb ahhoz, hogy megerőszakolják.

Akkor még nem tudta elmondani nekem, hogy pontosan mi történt vele. Mary félt, hogy valami annyira drasztikus dolgot cselekednék, ami veszélybe sodorná nem csak a kapcsolatunk, hanem akár börtönbe is kerülhetnék. Igaza volt, megöltem volna a fattyút. Ehelyett Mary csak szelektíven mondta el, hogy mi történt és hagyta hogy őt hibáztassam. Kockáztatott…elhagyhattam volna, de mindig vele van az Ír szerencséje. Visszatekintve erre, igazán hiszem hogy egy felsőbbrendű erő, ha akarod Isten keze volt, ami pofonvágta mintha mondaná,”Mi a pokolt csinálsz. Mindent megadtam amire szükséged van. Nem kell tovább keresned.”

24 éve vagyunk együtt, jobban szeretjük egymást mint valaha és az öröklét van előttünk.

Két érdekes dolog. Nagyjából egy héttel a hideg márciusi éjszaka előtt volt egy álmom, ami mély álomból ébresztett fel. Egy álom, ami semmilyen korábbi vagy azóta történt álmomhoz sem hasonlított. Rövid volt, párbeszéd nélküli.

Egy kültéri kávézóban ültem, késő volt, talán éjjel, sűrű köddel a levegőben. Két emberalak sétált felém. Lenéztem hogy elolvassam az újságot és éreztem, hogy az egyik ember leül az asztalomhoz. Felnéztem és Mary Alice volt az.

Olyan volt mintha ez az álom előjel lenne, az elkövetkező dolgok hírnöke.

A másik dolog, nos csak három nővel volt komoly kapcsolatom összesen. A feleségemmel, az ex-feleségemmel és egy lánnyal a főiskolán. Mindannyiuknak volt egy közös tulajdonsága. Mindegyikük neve MARY volt.

A feleségemnek, Mary Alicenek, csak egy másik személlyel volt komoly kapcsolata, az ex-férjével. A neve Jon volt, az enyém John. Úgy tűnik, hogy a jó nevet kerestük, csak a rossz embernél.

©1998-2023 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.
If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.