Írd le az Élményed:

HKÉ vers Janet “Cookie” Baird-től, HKÉ#109

Láttam az Urat első kézből, és elértem az Ígéret Földjét.

Egy halálközeli tragédia üzenetté változott az Úrtól, nekem.

Ahogy az utolsó lélegzetem vettem, a “Jézus” nevet hallottam;

Névtelen, ugyanakkor egyszerű, és egész valóm érezete az “ÍGÉT”….

Eztán hirtelen, tudtam az “Élet Tisztaságát”, Minden Jóságot ismertem – sosem ismertem viszályt.

Keresztülvittek az időn, elhajítva mind; A Mennyek és az Univerzum összezuhant!!!

Vallások, Kormányok; láthatók vagy sem…hamuvá váltak – és a bűneikben rohadtak.

Eztán a Belső Tisztaság Igazsága elhomályosította a bűn emlékét a semmibe.

Igaz örök élet rendeltetett mindnyájunknak; és most a jutalmad, hogy terjeszd A HÍVÁST.

Az élmény leírása:

Amikor először “meghaltam” (és tudod mert érzed, amikor megtörténik) – hirtelen minden megváltozott – mindent “automatikusan” tudtam, a nagyrészét annak ami történik, ahogy megtörtént; kivéve 2 különböző helyet…

Ez volt az egyik és magamon belülről hallottam – Hallottam a “Jézus” szót – na most én nem vagyok vallásos, mindig jó ember voltam, de ez teljes meglepetésként ért. Nem tudtam hogy nézek ki – csak a “Jézus” szót és valós, igaz életet magamban…

Eztán egyedül voltam és kinn a messzeségben volt egy óriás vörös “massza” – ismered “A massza” című filmet? Pont úgy nézett ki és ami volt, azt azért “láttam és értettem” mert telve voltam az örök élettel – Jézussal. Tudtam, hogy ez a massza dolog a “teremtés” egésze. Össze volt halmozva, és csak vándorolt. A massza tartalmazott “minden” keveréket egészen az elveszett személyiségekig. Keresett valamiféle “ételt” hogy tovább haladjon, de nem tartott sehova. Mert a legrosszabb része az volt, hogy élettelennek “érződött” – nem volt “veleje”. Az élettelensége a legrosszabb horror volt…és ott voltam én, teljes és valódi örök élettel. Jézus, nem “Jézus Krisztus” vagy bármilyen “vallásos referencia” és a massza megpróbált megközelíteni.

Ezután a világ (föld) fölött voltam és néztem lefele egy északnyugati nézőpontból. Emlékszem mondtam magamban, “Mindez a technológia. Mindazok a dolgok, amiket birtokolnak és senki sem lát engem itt!!!”

Eztán olyan volt mintha “ezernyi kígyóval ütnének” és amint közel jöttek hozzám, eltűntek. Kik voltak “ők”, azt nem tudom, de “ők” voltak azok akik állítólag tesznek dolgokat az “élet” nevében, mint mikor a tinédzser fiúk teljesen “részegen”, csinálnak valami nagyon rosszat, és rémülten hőkölnek vissza mikor elkapják őket és felkiáltanak “Juanita visszatért!!! Azt hittük feláldoztuk őt!!!” A saját reakciójuk bizonyítja a bűnük és ők kiesnek a létezésből. Nem bánthattak. Éreztem, hogy tudták, az örök élet nem fogad be negatívságot, így ők távol maradtak a fénytől. Én “keresztülmentem” ezen a területen. Nagyjából 6 másodpercig megjelentem a mennyben. Ez úgy tűnt, hogy korábban történt mint mikor találkoztam Jézussal. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy egyszerre történik.

Hirtelen ott voltam, amit semmi sem ér el (hacsak nincs engedélye), és ez az otthonom. Ott vagyok örök idő óta. Az otthonom minden szón túli jóság. Volt egy kerek oszlop, amin mintha “hieroglifa”írás lett volna végig, de nem “írás” volt. Örök igazság, nem változó és tökéletes igazság. Ez az igazság volt csak, tökéletes jó igazság, egyetlen negatív dolog sem.

Két “örök családtagom” volt a két oldalamon. Máshogy néztek ki mint én, mert volt örök “testük”. Ez a kinézet magasan felettünk áll. Nem számít a helyed a “teremtésben”, hogy a tested emberi vagy idegen. A Spiritualitás és minden lélek “teremtett”. Ugyanakkor ez az örök élet nem lehet “teremtett”. Elvégeztem, amit ezen az oldalon kellett tennem. Nem volt, van többé “idő”. Amikor magamat minden jóság tudásaként mutattam, a két örök lény felém fordította az arcát “tiszteletükként”. Eztán jobbra sétáltunk. Aztán egy pillanatra megálltam a helyen, amit semmi sem érhet el. Igaz valóm voltam, elnevezésen túl. A “teremtés” egésze voltam és jobban tudtam ki, mi vagyok és mit végeztem el.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1983 október 29.

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen A halálos méreg kétszeresét kaptam valakitől, akit “elutasítottam” egy Halloween party előtt… Valaki megpróbált méreggel megölni.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan A halálos méreg kétszeresét kaptam valakitől, akit “elutasítottam” egy Halloween party előtt.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Nem tudom a nagy részéről megmondani, de láttam az igaz végső formám.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Végig nagyon ébernek.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megátt vagy elvesztette a jelentőségét Nem volt ilyen dolog – csak örök élet… “Masszák” valójában sosem léteztek

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Az elmúlt 19 évben még sosem tévedtem.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalomba

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Mindenféle érzelmet. Tudtam hogy igaz életet élek, így rendben voltam; de néhány üzenet amit “továbbítanom” kell, az más kérdés.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Minden jót “tudok” amellett, hogy meg tudom “mutatni magam” mint az igazság teljességét… mi az amiről mindent tudok??? Senki sem “mondhatja” meg nekem – most éppen nem is tudom, …de tudom!!!

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Semmilyen – az örök élet nem egy vallás, és “JÉZUS” sem vallás… Ő az egyetlen “valóság” egyébként…

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Minden “vallás” azt nézi ami sosem volt, ahelyett ami tényleg valódi.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Jobb lett

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Minden tekintetben változtak.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen Az egész dolgot…de bárkinek meg tudom “mutatni”, akinek van “telepatikus” adottsága…egészen addig a pontig, hogy én az “örök életben” vagyok – néven, valláson, mindenen túl…és megmutatom magam igaz valómban…Tiszta Élet, volt még két örök tag mindkét oldalamon – nem idegenek – ez mindenkinek elérhetetlen (mindegy hogy ki vagy mi vagy, hacsak nem vagy jó az Örök értékekben) és “kapsz” hozzáférést… Én középpen voltam, a megjelenésem kerek volt, “szent” élet “hieroglifa” írással az egész felületemen, de nem “írás” volt. A tiszta Örök élő igazság volt és most is az…A két örök “családtagom” a két oldalmon máshogy nézett ki.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A legjobb – örök élet…a legrosszabb – próbálni másokkal tudatni, hogy nem kell vallások között vagy földekért vért ontani, harcolni, stb.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Pár dolgoban vitatkoztak velem. A “Keresztényeknek” tényleg problémát okoz hallani “Jézus” és nem “Jézus Krisztus” igaz életéről és hogy az áldozatok marhaság dolgokat, ilyesmiket… stb.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Igen Teljesen más személy van bennem – örök értékeken dolgozik, nem ” jelentéktelen dolgokon” és “szabályokon és rituálén”, aminek semmi köze az igazsághoz.

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Annyi minden van…De a “lényegét” már tudod.