Jack M HKÉ


Írd le az Élményed:

Jack M. vagyok. Beszámolnék egy szerintem egyedülálló élményről – nem feltétlenül azért, mert átéltem egy halál közeli élményt (HKÉ), hanem azért, ahogyan sikerült felépülnöm belőle.

Néhány évvel ezelőtt a washingtoni Chelan-tónál voltam. Körülbelül 4-5 méter mélyen voltam a víz alatt, amikor valamilyen szög vagy éles tárgy megvágott. Ekkor ösztönösen levegő után kaptam és ahogy kinyílt a szám, a víz szinte erővel áradt be a számba és a testembe. Nem úgy, mintha nyeltem volna vagy levegő után kapkodtam volna, hanem inkább olyan érzés volt, mintha üzemanyagot pumpálnának egy autóba.

Néhány pillanat múlva elájultam. A következő dolog, amire emlékszem, hogy egyfajta filmet nézek az életemről. Nem egy teljes élettörténetet, de néhány nagyszerű és boldog gyermekkori emléket. Nem tudom ez mennyi ideig tartott, de ezt követően egy alagútban voltam és a testemen kívül. Rájöttem, hogy a testem mögöttem van, de féltem megfordulni és megnézni. De aztán az analitikus természetem miatt, egyre inkább maga az alagút kezdett érdekelni. Színek sokasága volt ott - nem élénk, mint a pszichedelikus színek, hanem inkább pasztell és nyugtató. Az egész alagúttal együtt forogtak. Valahogy úgy, ahogy a színek mozognak a kaleidoszkópban.

Tisztán emlékszem, hogy rendkívül tudatában voltam annak, hogy egyre beljebb és beljebb megyek ebbe az alagútba, miközben teljes mértékben jelen voltak bennem az emberi testtel járó természetes érzések – mégis, a testem láthatatlan volt. Például megmozdítottam az ujjaimat és minden érzés ugyanúgy megvolt, csak épp nem volt fizikai forma, amihez kötni tudtam volna őket.

Sosem láttam előttem fényes fényt, sem isteni alakokat, sem senkit. Csak mentem egyre mélyebbre az alagútba és nagyon jól éreztem magam. Aztán, egy váratlan pillanatban, eszembe jutott, hogy haldoklom. Pár csúnya szót káromkodtam és azt mondtam: ’A pokolba ezzel.’ Ebben a pillanatban visszakerültem a testembe, ébren és teljesen tiszta tudattal.

Na, itt kezd igazán érdekessé válni a történet, legalábbis szerintem. Később megtudtam, hogy nagyjából 5-6 percig voltam a víz alatt. Emlékeztetnélek rá, hogy még azelőtt rengeteg vizet nyeltem le, mielőtt elvesztettem az eszméletemet. Nos, ennek ellenére tökéletes állapotban tértem magamhoz. Ott ültem a tó alján, tapasztalt úszóként és búvárként, a napfényt kerestem, hogy tudjam, merre van a felszín. Amint megtaláltam, felúsztam a felszínre, majd a stéghez, ahol egyszerűen felhúztam magam – semmi jele nem volt annak, hogy az imént majdnem megfulladtam. Tökéletesen jól voltam, pont olyan egészségesnek és erősnek éreztem magam, mint a halál közeli élmény előtt.

Őszintén szólva, maga a felépülés számomra még különösebb, mint az alagutas élmény, mert úgy gondolom, hogy a tüdőmnek tele kellett volna lennie vízzel, vagy legalábbis gyengének kellett volna éreznem magam – de ehelyett olyan volt, mintha csak jót úsztam volna és semmi több. Valójában visszasétáltam a szálláshelyemre, lezuhanyoztam, felöltöztem és elmentem dolgozni. Nem is gondoltam többet az esetre, egészen évekkel későbbig, amikor emberek elkezdtek beszélni halál közeli élményekről és a feleségem felolvasott nekem egy ilyen beszámolót. Erre azt mondtam: ’Hé, ez történt velem is.’

Van még egy dolog, amit talán érdekesnek találsz: körülbelül öt évvel ezelőtt kórházban voltam és az orvosok hetekig egy nagyon erős fájdalomcsillapítót adtak nekem. Aztán hirtelen abbahagyták a gyógyszer adagolását és ez hallucinációkat váltott ki nálam.

A következőket tartom fontosnak megosztani ezzel kapcsolatban: Volt halál közeli élményem és voltak hallucinációim, és ezek abszolút nem egyformák. Amikor valakinek hallucinációi vannak, mindig ott van az a tapasztalás, hogy megfigyelőként van jelen. Ez még akkor is így van, ha az ember saját maga van benne a hallucinációban. Ez nem azt jelenti, hogy az ember nem kerül bele időről időre a hallucinációba és nem feltételezi, hogy az egy tényleges élmény, de még ebben az esetben sem olyan az élmény, mint egy halál közeli élmény.

Egy ember teljes tudatossággal van jelen egy HKÉ során, nem kevésbé, mint amilyen tudatos vagy most, amikor ezeket a sorokat olvasod. Tudatában vagy annak, hogy olvasol, tudatában vagy a szobának, amiben vagy, és annak is, hogy mi van a szobán kívül. Egy hallucináció viszont nem ilyen – ott az élmény teljesnek tűnik, de valójában hiányzik belőle a tudatosság minden másról, ami azon kívül van. A hallucináló személy tényleg látja és érzi a hallucinációs helyzetet és ezek a képek abszolút valóságosak számára. Ha például egy tigris üldözi, akkor minden félelmet, futást és hasonlót valóságként él át. Viszont nem képes a gondolatait "kivetíteni" a következő szobába vagy úgy mondhatnánk, nem tud „kikandikálni a képkockából”. Egy HKÉ során viszont igen. Ilyenkor az ember képes túllátni az adott élményen és tágabb tudatosságot megtartani.

Remélem, hogy ez érdekes volt számotokra, még akkor is, ha gondolom, hallottatok már ilyen történeteket, mint ez. Mindazonáltal, ti kértétek, hogy osszuk meg a történeteket és ez volt az enyém.

Köszönettel,

Jack

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

©1998-2025 NDERF, Jody Long & Jeffrey Long, MD. All Rights Reserved.

If you have benefited from our work and NDERF.org, consider a monthly or one-time donation through our 501(c)3 non-profit organization. We Really Need Your Help. Click here for more information.