Írd le az Élményed:

Elaltattak egy kis felületi műtét végrehajtása miatt, hogy kiégessenek pár cisztát a vaginális csatornán keresztül. Amikor a műtétet sikeresen végrehajtották, az orvos azt mondta, hogy elkezdtem nagyon erősen köhögni. Mondta, hogy amikor maszkkal letakarta a számat akkor az orromon keresztül nem tudtam lélegezni.

Én csak az utolsó köhögésre emlékszem! Kiköhögtem magam a testemből és láttam őket dolgozni magamon a műtőasztalon. Eztán átmentem ezen a valamiféle sötétségen. Erre a részre nem emlékszem annyira jól. Csak arra emlékszem, hogy hirtelen lebegtem ebben az örök, életnagyságú átettsző geometriai formákból álló folyóban. Mindegyik más formájú sokszög volt, de nem voltak körök és háromszögek. Ezek a formák pasztel színekben foszforeszkáltak: halvány sárgában, rózsaszínben és babakékben. Láttam ezt a végtelen folyót és tudtam hogy benne vagyok.

Szörnyű szomorúság öntött el. Ez számomra egy nagyon idegen hely volt és én a szüleimre és a testvéremre gondoltam. Tudtam, hogy sosem fognak viszontlátni. Nem akartam ott maradni… Vágytam a fizikai világunkra, ahol az asztalt asztalnak és a széket széknek láttam.

Ehelyett nagyon magányosnak éreztem magam. Elvesztem örökre a végtelenben. Olyan volt mint magánzárkában lenni örökre a gondolataimmal és érzelmeimmel. Mindenre emlékeztem (nem volt élet értékelésem). Túl elfoglalt voltam a vágyakozással a fizikai világra. Talán ez valamennyire ijesztő volt számomra. Mindig is utáltam egyedül lenni.

Tudtam, hogy volt egy pont egy kicsivel mögöttem, amit ha átlépek akkor sosem jöhetek vissza. A pont nem volt jelölve, de mégis tudtam, hogy ott van. Láttam mi van a ponton túl és pontosan ugyanaz volt, mint ott ahol voltam.

Hirtelen egy hatalmas erőt éreztem, ami visszanyomott a testembe az ánuszomon keresztül. Először csiklandozást éreztem a lábaimban aztán a kezeimben. Kinyitottam a szemeim és az első dolog amit láttam a három darab háromszög volt, amit a két fal és a mennyezet sarka formázott. A falak világoszöldek és a plafon sötétebb zöld volt.

Az orvos meglátogatott és mondta, hogy megijesztettem az egész kórházat. Azt mondta hogy “lila’ voltam és a szemeim kidülledtek és már kivette az amerikai útlevelem a kézitáskámból hogy értesítse az Amerikai Követségen keresztül a hozzátartozóim.

Az élmény után beszéltem Apám legjobb barátjával, aki filozófiai doktor volt és korábban Lima és Mexikó város főrabbija. Azt mondta, hogy ez nem álom volt. Ha álom lett volna, akkor meg tudta volna magyarázni.

Egy másik barát pszichiáter és író volt. Ő elmondta, hogy ez nem is hallucináció volt.

Visszajöttem az Egyesült Államokba. Lebetegedtem visszatérő felső légúti fertőzésektől és végül volt egy orrsövény műtétem, ami kijavította az elferdült orrsövényem, hogy megszabaduljak a fertőzésektől.

Őrült keresésbe kezdtem, olvastam, különféle szektákhoz és vallásokhoz csatlakoztam a válaszokat kutatva. Szereztem Kabalával foglalkozó könyveket… A keresésem viszont irányítottnak tűnt. Még most is spirituális izgalmi szinteken és fejlődésen megyek keresztül, amiket spirituálisan csendes időszak követ.

Tudom, hogy már vannak szellemi vezetőim. Tudom, amikor valamit irányítanak vagy amikor találkozom valakivel akivel kellett hogy találkozzak.

Röviddel az élmény után, úgy tűnt hogy tudok dolgokat, amiket semmilyen módon nem tudhattam – olyan volt mint a tiszta ösztön vagy bizonyos emberekkel való telepátia – de nem mindenkivel.

Például amikor Caracasban, Venezuelában éltem, elmentem egy partiba a Szenátor otthonába. A fia a barátom volt. Nagyon untam a felszínes szociális partikat és az apjának a könyvtárában kötöttem ki, nézegetve a könyveket. Különösen érdekelt egy papírkötésű könyv, “Seth beszél” Jane Robertstől. Amikor a barátom látta, hogy olvasom a könyvet, felajánlotta, hogy megtarthatom. Seth sokmindent elmagyarázott. Ma Sethet idézik a Kvantumfizikai körökben, mivel Seth leírta a húrokat mielőtt a mi Fizikusaink tudtak volna a létezésükről. A vezetőim egy barátot is küldtek, aki az egyik legjobb barátom és vezetőm most és ő kémikus, matematikus és elsődlegesen kvantumfizikus. Természetesen mint sok nagy gondolkodónk ő is olasz, és kétszer látogat meg évente. Ezen alkalmakkor szoktam néha kísérni őt és ő elmagyarázza az előrehaladott elképzeléseket nekem.

A bátyám egy barátja meghívott egy hétvégi Agykontrol kurzusra. A helyiség tele volt orvosokkal, fogászokkal, szakértőkkel, stb. Egyszer csak az előadó a Szellemi Vezetőkről beszét. Feltettem a kezem és megkérdeztem, “Kik ezek a vezetők?” A szeminárium vezetője mindig kemény volt velem, bármikor kérdeztem valamit. Valójában néha egyenesen inzultáló volt. Egy lány hátul próbált védeni és oltalmazni az inzultustól, és azt mondta neki: ”Talán ő még csak új itt és nem tudja!” Amire így válaszolt,”Kicsoda, ez a kislány? Nem tudja?... Azt akarom, hogy mind tudjátok ki ez a kis hölgy. Ha mindnyájan leültetek és olvastatok volna az elmúlt 10 évben, akkor sem tudnátok annyit mint ez a kislány! A tudása a metafizikáról, ezoterikáról stb. majdnem enciklopédikus!”

Megtanultam hogyan gyűjtsek energiát a csoportjában, megtanultam hogyan gyógyítsak a kezeimmel és az elmémmel és még azt is próbáltuk gyakorolni, hogy belépjünk egy másik dimenzióba. A technikák nagyjából ugyanazok, mint amit a hipnózis vagy az autoszuggesztió (vizualizáció) használ.

Nagyon ritkán használom a gyógyító energiáim. Amikor használom, a kezeim forrók lesznek és néha elkezdenek fájni a gyógyítás során.

Itt van amit tanultam és ahogy én gondolkozom az élményemről:

Amikor elhagytam a testem, a gondolataim és az érzéseim megmaradtak. Ennélfogva, a lélek, a lelkem tényleg elhagyja a testet egy energiacsomagban (gondolat/érzés). Nem tudom megmondani milyen messzire vagy milyen gyorsan utazik a lélek. Biztos vagyok benne hogy átléptem egy dimenzióba – ki a fizikaiból be valami másba, ahol az élmények gondolatok/energiák. Minden fény amit láttam egy másik lélek volt. Úsztam egy lelkekből álló folyóban. A Kabbalában Istenre Ein Sof-ként hivatkoznak. A szó szerinti héber fordítás az, hogy “Nincs vége”. Más szavakkal, kabbalisztikusan, Isten a Végtelen. OK! Mi végtelen? Minden lélek ami valaha volt, van és lesz. Minden fény Isten, A Végtelen egy részecskéje! Az Energia (gondolat/érzelem) ennélfogva végtelen és Mindenható. Most már értem miért hívnak valaki “megvilágosultnak”.

Hol voltam? Mennyben vagy a Pokolban? Valójában ugyanarra a helyre mész. Ha kapcsolódni tudsz a többi fényhez, akkor már nem vagy egyedül, a mennyben vagy! Ha nem tudsz kapcsolódni, akkor elveszel az örökkévalóságban, egymagadban, csak a saját gondolataiddal és érzelmeiddel! Számomra ez örök magánzárkát jelent! Ha nem ez a Pokol, akkor nem tudom mi az. Most azt hiszem, hogy a Szeretet az az energia, amivel kapcsolódni tudsz. Ez olyan mint egy kommunikációs protocol, ami szükséges a kapcsolódáshoz és más lelkekkel való kommunikációhoz és Isten részévé váláshoz (visszatérni Istenhez). Tudtam, hogy nem érdemlem ezt meg, amiatt ahogy éltem az életem az élményem előtt.

Sajnos néha visszacsúsztam egy időre a régi szokásokhoz. Még kellett fejlődnöm miközben kutattam. Nem jöttem egyenesbe egészen 1986-ig. 1987-ben találkoztam a férjemmel és 1988-ban összeházasodtunk. Mára az életem és az értékeim teljesen megváltoztak. A saját családom sem igazán ismer engem.

Jézusnak igaza volt, amikor azt mondta “Isten benned és mindenhol ott van.” Az a fényfolyó minden lelkek egyesülése volt. Mindannyian része vagyunk Istennek és Isten minden ami van. A Judaizmusban azt mondjuk: “Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.”

A Kabbalában a lélek kiszáll Istenből és egy utazás után visszatér. Ha leköveted ezt az utat, akkor a végtelen matematikai jelét rajzolod le.

A Judaizmusban azt tanítják, hogy nem szabad kimondanod Isten nevét. A tetragrammaton YHVH (Héberül magánhangzók nélkül leírva) nem kiejthető fizikailag a hangszálakkal. Valójában kiejtjük YHVH-t minden pillanatban amíg élünk. Kifejezi minden lélegzetünk. Amikor már nem tudjuk YH-t belélegezni, VH-t kilélegezni… akkor befejezzük az életet.

A másik kérdésem ez volt: Ha sosem voltam itt korábban, honnan tudom, hogy van egy pont, amit nem léphetek át vagy nincs visszaút!

Volt választásom, hogy továbbmenjek meg ez a hatalmas vágy, hogy ne lépjem át azt a pontot. De ha nem voltam itt korábban, honnan tudom? A pont nincs jelölve és én nem emlékszem hogy valaha itt lettem volna?

A következtetésem az volt, hogy kellett hogy itt legyek korábban, de ezt a születésem pillanatában el kellett felejtettem. Még most sem találtam más magyarázatot.

Megkérdeztem egy nagyon különleges médium Rabbit Sao Pauloban, Brazíliában, “Miért jöttem vissza?” Azt felelte, “Mert az Úr megkegyelmezett neked.”

Még mindig van egy küldetésem amit el kell végeznem, de nem tudom micsoda. Amit az élményből tanultam az túl sok ahhoz, hogy egy este alatt leírjam. Valószínüleg jobb lenne ha valaki felhívna.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1973

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Műtéttel kapcsolatos Nem addtak semmit, ami felszívta volna a orrváladékot. Akkoriban dohányoztam is. Ketalart kaptam altatóként. A halálom megerősítette az orvos.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Igen A Ketalar ismert arról, hogy testtől való disszociációt okoz és ezért is használják súlyos égési vagy súlyos sérült pácienseknél.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? A rémisztő része az volt az élménynek, hogy semmihez sem hasonlított amit valaha megtapasztaltam. Egyáltalán nem olyan volt, mint amit a képzeletem létre tudna hozni. Teljesen idegen környezet volt számomra.

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Fentebb ez részletesen kifejtettem.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Végig teljesen tudatos voltam az élmény során. A gondolataim tiszták voltak és szörnyű szomorúságot éreztem.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megállt vagy elvesztette a jelentőségét Nem láttam semmit ami bármire hasonlítana itt a Földön! Egy másik dimenziót észleltem. Láttam szemek nélkül és amit láttam az valamiféle kozmikus habra hasonlított. Az örökkévalóságban voltam és ki akartam jutni. Fogalmam sincs mennyi ideig tartott az élményem.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Egyáltalán semmit sem hallottam csak a saját gondolataim.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Könyvekben leírt dolgokról különböző vallásokból. A Seth könyvekből, Lazarisból, a Bibliából, Kabbalából, néhány Hindu tanítást és gondolatot.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Bizonytalan Néztem lefele a testemre, amit orvosok vettek körül, majd egy rövid sötétségen keresztül eljutottam a fények végtelen folyójába.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Nem

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen A Fények Folyójában voltam.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Borzasztó szomorúságot és nosztalgiát a Földről.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról . Határozottan. A vissza nem térési pontról való ismeretet, még ha bele is láttam az örrökévalóságba.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Tudtam a pontról amit nem szabad átlépnem. Az Úr tudja honnan! Az élmény egy új életre ébresztett fel, kétségbeesetten kutatva válaszok és magyarázatok után az élményemről – és amit ezután megtudtam az határozottan megváltoztatta, jobbá tette az életem.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Még mindig élénken tudok jövőbeli eseményekről. Sok dologról ami ma történik, meséltem a férjemnek 10-15 évvel ezelőtt. Ez tényleg rejtélyes. Csak kapom ezeket a megérzéseket. Van amikor csak beszélek valamiről és a szavak csak kiáradnak belőlem, de nem tudom hogyan.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen Ez a Visszanemtérés láthatatlan pontja volt. Nem léptem át a határt és nem is akartam. Tudtam, hogy ha megteszem, nem jöhetek vissza. Tudtam és láttam, hogy a határon túl is ugyanaz van, mint ott ahol akkor voltam. Borzasztóan vissza akartam jönni. Féltem a maradástól – ez idegen volt számomra és senki nem volt aki vígasztalna. Semmilyen segítő, senki! Csak lebegtem ebben a Fény Folyóban.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Igen, elkeseredetten vissza akartam térni! Hiányzott a Világ!

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: A hátterem Ortodox Zsidó volt. A hitem ateista. Hittem, hogy ha meghalsz akkor ennyi volt! Semmiféle túlvilág. Abban is hittem, hogy ha tudományos módszerrel nem igazolható akkor nem létezik.

Vallási háttered jelenleg: Liberális. Valójában a Kabbalizmus keveréke és hiszem, hogy minden lélek és hit része az EGYNEK. Része voltam az EGYNEK. Amit érzékeltem (láttam szemek nélkül) mindenféle formájú áttetsző, világító sokszögek voltak pasztel színekben. Lebegtem egy örök folyóban ezek között a formák között és éreztem a finom nyomásuk körülöttem. Extrém szomorú voltam és nagyon egyedül éreztem magam – örökre elveszve a végtelenben.

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Pár dolgot már fentebb leírtam, de ez egy másik téma amit részletesen meg kell beszélnem egy kutatóval.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

Milyen változások történnek az életedben, az élmény következtében? Már nem vagyok lázadó. Jobban elfogadom önmagam.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Teljesen más elképzelésem van Istenről, mint a legtöbb embernek. Úgy fogadom el a vallást (dogmát) mint születési balesetet. Ehelyett az én nézetem univerzális és minden magába foglaló. Hiszem hogy minden vallás különböző út ugyanahhoz az igazsághoz. Csak EGY igazság van – semelyikünk sem birtokolja külön, mindnyájan birtokoljuk Egyetemlegesen. A világban sok az értetlenség és a tolerancia hiánya.

Viszont egy határt meghúzok minden vallási tanításnál, ami gyűlöletet prédikál bárki fele. Különösen azoknál, akik azt hiszik hogy az Egyetlen igazság birtokosai és mindenki más, aki nem hisz olyan módon, az hitetlen és meg kell halnia.

Mindannyian része vagyunk Istennek, mint a sejtek a vérünkben. Az egymással való kapcsolatunk és az egyetlen út visszatéreni az EGYbe a Szeretet. Ez az Univerzális kommunikációs Protokoll. SZERETET nélkül nem tudunk egymással kommunikálni, még kevésbé Istennel. Tisztelem mindenki vallását és nem hiszek a hittérítésben. Mindannyiunkba belénevelődik a hitrendszerünk a születés során. A felmenők adják ezt a hitrendszert. A hitet lehetetlen megváltoztatni – indokokkal sem lehet (Megj.: Ez abszolúte nem igaz, ateista nevelést/tanítást kaptam, a tudományban hittem és csak 40 éves koromban tértem meg Istenhez, pont a HKÉ történetek és a Biblia elolvasása miatt – a fordító). Egy ember csak akkor változtatja meg a hitét, ha nyitott az ésszerűségre így máshogy kezd hinni. A legtöbb vallási rendszernek nincs köze az ésszerűséghez. Csak egyszerűen vannak.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Nem A mai napig részletesen le tudom írni. Amit láttam az abszolúte túl volt mindenen ami ehhez a mi anyagi világunkhoz kapcsolódik. De ennek ellenére le tudom írni fizikai kifejezésekkel. Hiszem hogy el tudom magyarázni amit láttam és ahol voltam, miután elolvastam rengeteg könyvet és megtapasztaltam különféle vallási tanításokat. Valójában a Kabbalista magyarázatok a legjobbak és a Kvantum Fizikában felfedezésre is kerültek.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Erős megérzések, előérzetek, telepátia bizonyos emberekkel és gyógyítási képesség ha rászánom magam. Ritkán kerülök gyógyítási helyzetbe. Csak akkor, ha azt mondják az orvosok, hogy lemondtak az adott személyről és hagyják meghalni. Tudtam változtatni ezeken és egyszer egy aneurizma miatt kómában levő nőt is ki tudtam hozni belőle. Kijöttem a szobából és ellentmondtam az orvosainak. Azt mondtam hogy fel fog ébredni – és megtette!

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A környezet újsága volt a legjobb és egyben a legrosszabb is. Teljesen idegen volt, ezért számomra nagyon ijesztő.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Érdekes módon valamiért csak olyanokkal osztottam meg ezt az élményt, akik már eleve fogékonyak voltak ilyen gondolatok és beszélgetés elfogadására.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet? Valójában úgy tűnik mindent megválaszoltam az első részben, ahol megkértek az élmény leírására. Néhány kérdés redundáns volt számomra, de látom hogy mások esetleg nem írnak ilyen hosszan ahogy én, és önök csak így kapják meg a szükséges információt. Ilyeneket keresek mint önök, hogy elmeséljem a történetem. A téma megéri a kutatást. A saját szüleim egy szavam sem hiszik el. Nem hiszik, hogy van olyan dolog hogy Halál Közeli. Tudom hogy amit megtapasztaltam az valódi.