Írd le az Élményed:

Két héttel a második gyermekem születése után még mindig nagymértékű vérzésem volt (öklömnyi vérrögök). Az akkori férjem (most exem) a legközelebbi kórházba vitt Olympiában, WA államban, miután hazaért az iskolából és sokkos állapotban talált. A bőröm szürke és nyirkos volt; a vérzés nem akart elállni; jéghideg voltam.

Röviddel azután, hogy a vészhelyzeti szobába kerültem, a személyzetet és a férjemet csak elmosódottan láttam. Hallottam őket beszélni, de a beszédük eltompult (mint a Charlie Brown rajzfilmek felnőtt beszédei). Csak éppen hogy éreztem a férjem kezét, ahogy fogta az enyémet. Eztán az egyik alaknak éles lett a képe. Nem csak megjelent – hanem ott volt végig, hirtelen tiszta lett a képe, miközben mindenki más elmosódott maradt. Megfogta a kezem és minden egyes ujját éreztem. A hangja tiszta és normális volt, míg a többieké tompa. Fehérben volt, de nem tudom hogy öltöny, köntös vagy valami más volt-e rajta. Azt mondta, “Ne aggódj.” (Valójában egyáltalán nem aggódtam és nagyon nyugodtnak éreztem magam amikor megláttam.) Mondott dolgokat amiket sosem ismételtem meg senkinek (és nem is fogok), és aztán azt mondta hogy egy nap együtt leszünk.

Átvittek egy másik kórházba Laceybe és tágítottak és kapartak, hogy eltávolítsák a placenta azon részét, ami nem jött ki amikor a lányom megszületett. A következő 11 évben az feltételeztem, hogy ha az élmény valódi is volt, a férfi egy angyal vagy ilyesmi volt, akit majd a túlvilágon látok viszont egyszer.

Elváltam a férjemtől és többször is költöztem a gyerekekkel. Tavaly nyáron (2001) költöztünk oda ahol most lakunk. Erre a területre korábban többször eljöttem, egyszerre néhány napra és néhány nappal az iskolakezdés előtt költöztünk ide. Láttam a férfit az élményemből 2 nappal azután, hogy ideköltöztünk. Látszólag nem ismer meg engem, de biztosan ő az. Úgy néz ki és olyan a hangja is, nem öregedett, habár azt hiszem ha öregedett volna, akkor is megismerném. Néhány dolog, amit még 1990-ben mondott nekem, az beigazolódott azután kezdődően hogy láttam őt. VÉGTELENÜL frusztráló számomra, hogy nem ismer meg engem (vagy ha mégis, nem mutatja), mert tudom hogy meg kéne neki.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1990 június 19

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Szülés Vérveszteség, sokk, alacsony testhőmérséklet.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan Nem gondolom hogy adtak nekem valamit, mielőtt véget ért az élmény, de nem vagyok biztos benne.

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem. Voltak hallucinációim korábban láztól és tinédzserként kipróbált drogoktól. A valóság foka így néz ki: a mindennapi (éber) élet valóságosabbnak érződik, mint az álmok vagy hallucinációk, és az az élmény valósabbnak érződött, mint a mindennapi élet.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Nehéz elmagyarázni. Nem láttam a részleteit annak, ami körülöttem folyt, de a férfi kristálytiszta volt és még a lélegzését is hallottam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megállt vagy elvesztette a jelentőségét Sokkban voltam. Olyan benyomásom volt egy ideig, hogy ez a férfi és én voltunk az egyetlen személyek egy kis területen, mintha a valóság csak őt és engem tartalmazta volna egy légbuborékban (?).

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem tudom

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Lásd fentebb.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen Olyasmit. A férfi sokkal fényesebbnek tűnt mint bárki más, de ő maga volt fényesebb és nem úgy mintha ott lett volna egy fény, ami megvilágítja.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Nem

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Nyugalom érzését, ámulatot, fokozott szeretetet.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról A férfi mondott nekem dolgokat, amik valóra váltak valamint olyat amiknek volt értelmük.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Pontosan.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Nem

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan Baha'i

Vallási háttered jelenleg: Liberális Buddhizmus fele hajlok

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Nem annyira azonnal utána, hanem miután ideköltöztem és láttam azt az embert a valóságban, hirtelen összeálltak a dolgok. Aki egy évvel ezelőtt voltam az nagyon különbözik attól, aki az élmény előtt voltam és most nagyon különbözöm attól, aki egy éve voltam. Annyira sok dolog mulattat most engem.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Jobb lett

A változások az életedben a halálközeli élmény óta: Habár nem keresem a halált, már nem félek tőle. Jobban értem az életciklusokat. Kényszert érzek hogy segítsek az embereken ahogy csak tudok és enyhítsem a szenvedést.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? A volt férjemnek nem mondtam el ebből semmit, mert az élmény során megtudtam, hogy már nem sokáig leszek vele. Bántalmazott nőből, akinek nem volt önbecsülése, egy 40 éves állatorvos előkészítőbe járó tanuló lettem egy olyan helyen, ahol senkit sem ismertem. Régebben elfordultam az emberektől és a földet néztem amikor sétáltam, most boldog és magabiztos vagyok és körülnézek amikor sétálok. Jobban viszonyulok az emberekhez, de az állatokhoz mégjobban.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen A valóság korlátai.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Bizonytalan Az élmény előtt is észrevettem egy kicsit,de AZÓTA drámaian erősödött: Ha hallok egy eltűnt vagy megölt emberről, azonnal megjelenik az elmémben egy kép, hogy mi történt vele. Amikor később kiderül hogy ténylegesen mi történt (nem mindig ez a helyzet), akkor látom hogy a kép pontos volt.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A legrosszabb az, hogy 11 évig az hittem, hogy az a férfi olyasvalaki, akivel majd a túlvilágon fogok találkozni, majd amikor találkoztam vele itt, a várakozásommal ellentétben nem kerültem vele kapcsolatba – nagyon zavaró. A legjobb az a személy, akivé lettem!

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen A nővéreimmel, az apámmal és a tanárommal osztottam meg, de csak miután ideköltöztem és megláttam a férfit. Nem felejtkeztem el az élményről, de azt hiszem elfelejtettem mennyie valóságos volt. A tanárom nem tudta hogyan reagáljon erre. A nővéreim azt mondták hogy érdekes volt, de azt gyanítom hogy hallucinációnak hiszik. Az apám, akinek pszichológus végzettsége van, azt javasolta hogy próbáljam meg kitalálni, hogy nem a pszichém párosíthatta-e össze a férfi arcát az emlékemben megjelent férfiéval. De amikor erre nemleges válasz született, fontolóra vette hogy az élmény valós volt, és a férfi talán felismert, csak nem tudja mit kezdjen a helyzettel.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Igen Álmomban többször is újraéltem mióta ide költöztem, ami tisztázta mi hangzott el, amikor bizonytalan voltam.

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Valamiért többféle ételalergia (különösen gyümölcsökre) fejlődött ki nálam az élmény után.

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet? Nem, de összeköthetnék egymással azokat, akik hasonló dolgokat éltek át. Nagyon elszigetelve érzem magam, hogy senkivel nem tudok erről beszélni. Az egyik kérdésnél fentebb “Az élményed tartalmazott” részbe hozzáadhatnák, hogy “MÁS EMBEREK JELENLÉTE” a “FÖLDÖNTÚLI LÉNYEK” és az “ELHUNYT SZEMÉLYEK” mellé.