Írd le az Élményed:

Kórházba utaltak egy rutin császármetszésre. Emlékszem hogy mélyaltatásba raktak… más szavakkal, semmire sem emlékszem. Ezután hallottam az aneszteziológust, ahogy a vérnyomásom mondja. A hangja nyugodt és megfontolt volt. Hirtelen testet öltöttem a mennyezeten, jobbra a testemtől. Láttam a testem és tudtam hogy az enyém. Láttam a sebészt. Valamilyen country western zenét hallgatott és éppen a testemet varrta össze, balról kezdve haladt a jobb oldalam fele. Ázsiai volt és érdekesnek találtam a zeneválasztását. Minden színes volt. Ránéztem a testemre párszor és tudtam hogy az enyém, de teljesen tárgyilagosan szemléltem. Kérdeztem magamtól (a gondolataimban), hogy éhes vagyok-e vagy van-e valamire szükségem; nem. Csodálatos volt ahol voltam! Nem volt sem bajom sem gondom. Hallgatva a csökkenő vérnyomást tudtam, hogy a testem meg fog halni ha nem megyek vissza bele; ez nem érdekelt. Ezután a következőt hallottam: “25……”

Hirtelen lehúztak, mintha valamilyen örvény szívott volna be. Minden fekete volt. Egyáltalán semmi fény sem volt. Egy kis idő múlva feltűnt egy távoli fény. Kiváncsi voltam a fényre. Úgy éreztem hogy egyenletes mozgok előre a fény fele. Amikor olyan 10-15 méterre voltam, észrevettem hogy a fényt valójában lángok sugározzák egy ajtóból. Ott volt egy sötét, baljós alak az ajtó külső keretétől jobbra. Nagyon megrémültem. Hátborzongató sikolyok (nem fájdalom sikolyok, hanem a lélek sikolyai) hallatszottak ki a mögtötte levő tűzből. Vissza akartam fordulni, de felfedeztem hogy nem tudok.

Mindkét oldalamon megjelentek “lélek-vezetők”. Az ő irányításuk adta az erőt az előre mozogásomhoz. Próbáltam megkapaszkodni de rájöttem, hogy mivel nincs fizikai testem, nincs mibe kapaszkodni. Úgy éreztem mintha egy hatalmas mágnes húzna folyamatosan a szoba/tűz felé. Elkezdtem kiabálni, “Hagyjatok meghalni.” Tudtam hogy a lehetetlen kérem; azt kértem hogy a lelkem haljon meg. Ismételten sikoltottam, “Hagyjatok meghalni,” mivel az kívánatosabb volt mint belépni az ajtón.

Tudtam hogy visszatértem a testembe, de nem akartam ott lenni. Ott akartam lennie ahol először voltam, minden felett. Az orvosok és a nővérek ráztak engem és a nevemen szólítottak. Azt hiszem hogy beszéltem. Folyamatosan mondtam hogy hagyjanak meghalni. Hallottam a hangokat a szobában és tudtam, hogy megpróbálnak újraéleszteni, azt akarják hogy visszatérjek. Végül egy hang azt mondta, “Fiad született.” Aztán válaszoltam, “Még tizennyolc év és aztán mehetek.”

A következő reggel az aneszteziológus bejött a szobámba. Mélyen a szemembe nézett és kérdezte tőlem hogy “van-e valami amire emlékszem.” Fel és le bólogattam. Azt kérdezte, hogy “meg akarom-e beszélni”; Erősen ráztam a fejem hogy nem. Komoran mondta nekem, hogy ha készen állok, megválaszolja minden kérdésem. Csak néztem rá.

1983-ban ismét terhes lettem. Félve az 1981-es élményem miatt, és hogy most nem fognak visszahozni, hogy felneveljem a gyermekem, beszéltem az orvossal. Ő végighallgatott. Ezután megkapta az orvosi papírjaim. Ahogy olvasta a jelentéseket, folyamatosan rázta a fejét és azt monda, “Ó nem, Ó, nem”. A válasza megerősítette a történések orvosi részét. Megkérdeztem, hogy “mi volt az alsó szám? 25 mi felett?” Azt monda, “A feketeség 25 volt nulla felett.”

Az orvos (aki megnézte a leleteim később), úgy hitte hogy az altató okozta. Ez nem egy rossz álom volt; annyira valóságos volt, hogy a vérnyomásom drasztikusan lecsökkent. Azt mondták nekem, hogy ezt az altatót már nem használják. Azt hiszem úgy hívták hogy, “Kennington” de lehetett Ketamine is. Elmondta hogy sok-sok ember élt át “rossz álmokat”.

Értsék meg, hogy nincs szükségem arra hogy valaki bizonyítsa azt ami történt. Nagyon lenyűgözött az élmény. Nagymértékben megváltoztattam az életem, mivel kétségtelenül tisztában lettem Isten jelenlétével/létezésével, és a felelőségre vonhatóságom általa nagyon is tiszta!

Háttérinformáció:

Nem: