Írd le az Élményed:

A padlóra estem a földszinti fürdőszobában. Emlékszem, hogy egy nagyon sötét, éjfekete helyen voltam. Nem féltem. Csak lenyűgözött, hogy mennyire sötét volt ez a hely. Eztán éreztem más lények jelenlétét. Nem láttam meg az arcukat egyébként. Valahogy tudtam, hogy a nagymamám és a nénikém ott voltak, valamint mások is, akik iránt semmit sem éreztem. A hátam mögött voltak és folyamatosan mondták, hogy menjek velük. Még azt is éreztem, hogy megérintik a vállam hátulról, próbálva magukkal vinni engem. Erősködtek, hogy menjek velük. Mérges lettem és megmondtam nekik, hogy nem állok készen. Még kiabáltam is velük, hogy engedjenek el. Rosszul éreztem magam, és szégyelltem is, mert úgy gondoltam hogy megbántottam az érzelmeik. Nagyon szomorúnak tűntek.

Eztán emlékszem hogy a feleségem mellettem van. Sírt. Mondtam neki, hogy szükségem van arra, hogy megérintse az arcom a bőrével. Mondtam neki, hogy ha nem teszi, akkor valószínüleg meghalok. Lényem minden porcikájával tudtam ezt.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 2001 február 5

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Betegség Sztrók Agyi érkatasztrófát szenvedtem el. Elvesztettem a kisagyam felét.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem, elképesztően valóságos volt.

Éreztél a testedtől való elválást? Nem

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Végig nagyon éber voltam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Nem

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem volt

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Bizonytalan Egy nagyon sötét helyen voltam, ahogy most visszagondolok egy nagyon nagy helynek tűnt, de teljesen sötét volt. Kérték hogy menjek egy bizonyos irányba, de visszautasítottam.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Éreztem a jelenlétét más lényeknek. Sosem láttam őket, csak éreztem őket.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalomba

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Lásd a leírást.

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Nem

Láttál jövőbeli eseményeket? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan Semmilyen

Vallási háttered jelenleg: Liberális Semmilyen

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Már nem gondokozom hosszú távra.

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Jobb lett

A változások az életében a halálközeli élmény óta: Napról napra élek. A vicces ebben, hogy egyáltalán nem aggódom, hogy mit hoz a holnap.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Különváltunk a feleségemmel 27 év után. Rokkant vagyok. Próbálom kitalálni ezt az “élet” dolgot.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Bizonytalan Minden sötét volt, de nem volt fenyegető. Éreztem más lények jelenlétét.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Nem

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A legjobb: Nem félek a haláltól, talán sosem féltem. A legrosszabb a harag érése volt, mikor nem akartam elmenni azokkal a lényekkel.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem