Írd le az Élményed:

[Figyelmeztetés az olvasóknak: Ez a HKÉ erőszakos jeleneteket tartalmaz].

[Ez az egyik legelképesztőbb eset, amivel valaha összefutottam. Mély köszönetem szeretném Bobnak kifejezni, hogy megosztotta a történetét. Habár egy kicsit szégyenli a diszlexiáját, ami miatt nem tudta kitölteni az NDERF kérdőívét és újra meg újra elnézést kért, de e-mailt írt és jelezte hogy igazán meg szertné osztani az élményét. El sem tudom mondani, hogy mennyire alázatosan éreztem magam egy ilyen egyedi és erősen spirituális ember jelenlétében. Megtiszteltetés volt meginterjúvolni őt, így segítve neki, hogy megoszthassa az élményét másokkal. – Jody]

Az Élmény Leírása:

Fogadjunk kíváncsi vagy hogy miért van egy templomom? Gyerekként sok időt töltöttem a nagyszüleimmel. Egy 1896-ban épült iskolában éltek a Mississippi folyó mentén. 1984-ben a templom eladó volt, így én megvettem. A nagypapám nagyon büszke volt rám és azt mondta, ‘Az enyém az iskola a tiéd a templom, vezethetjük a városházát’.

Miközben a templom tetején dolgoztam, a nagymamám hozott nekem ebédet. Lejöttem a tetőről szünetet tartani. Fizettem a sógoromnak hogy segítsen összeszedni a keletkező szemetet ahogy leszedtem a tetőt. Siettem, hogy visszamehessek és befejezhessem a szigetelés felrakását, így otthagytam a sógorom és a nagymamám, akik a bejárati lépcsőkön ebédeltek és visszamentem a tetőre. Miután néhány napja már kötéllel a derekamon dolgoztam, így azt gondoltam nem fogok leesni, ezért ezúttal nem használtam. Hála Istennek hogy nem használtam, mert lefele zuhanva félúton a rántás kettétörte volna a hátam.

Emlékszem hogy húztam ki a szögeket a táblákból, amin álltam, nem tudva hogy a tábla le fog billenni. Emlékszem ahogy átestem a szélén, miközben azt mondtam magamnak, ‘Talán nem olyan magas’. Repültem lefele a tetőről. Az ezt követő élményt nehéz elmagyarázni, mivel semmi sincs amihez hasonlíthatnám. Amikor eltaláltam a földet az olyan volt mintha egy 200-al száguldó tehervonat ütött volna ki a testemből.

Emlékszem hogy felálltam és körbenéztem, és mindent zöld színben láttam. Világoszöldben, sötétzöldben, a zöld minden árnyalatában. Zöld volt a templom és a Mississippi folyó is. Az hittem, hogy betörtem a fejem. A kezeimet a fejemre raktam hogy tartsam és a hátamra feküdtem. Ahogy a testem újra a földre ért, az életem képei mentek az elmémen keresztül. Olyan volt mintha a tudás tehervonata száguldana fénysebességgel. Minden kocsi az életem élményeit hordozta (jót és rosszat egyaránt), akkortól hogy az anyám méhébe léptem, egészen a jelen pillanatig. Én ítéltem meg a saját cselekedeteim. Emlékszem hogy nagyon rosszul éreztem magam, amikor gyerekként megütöttem egy békát egy bottal. Az utolsó kép a feleségem és a két gyermekem volt, 2 és 4 évesen.

Az élet értékelés után hallottam hogy a nagymamám imádkozik felettem, így én is elmondtam az imáim, ‘Kedves Jézus Uram, ha engeded, hogy felneveljem a gyermekeim, akkor egész életemben neked fogok dolgozni, a fiad Jézus Krisztus nevében, Ámen.’

Visszatértem a testembe. Észrevettem hogy a mellkasom fekete és kék, ahogy az állam eltalálta, de nem értettem. Néhány nappal korábban kihúzták a bölcsességfogam és elfelejtettem megmondani az orvosoknak hogy fájdalomcsillapítót szedtem emiatt.

Ami elképesztő volt, hogy a testvéremmel eltávolíttattam a laza fadarabokat a templom körül egy nappal korábban. Mindent eltakarított, kivéve egy rétegelt lemez táblát, ami fa és kő lábakon állt 4 cm-re a talajtól. Ez a rétegelt lemez eléggé csillapította az esésem ahhoz, hogy ne haljak meg.

Nem ugyanaz a személyiség vagyok aki a baleset előtt voltam. Ismerem azt a személyt, de az érdeklődési körünk és a hobbink teljesen különböző. A legfigyelemreméltóbb része a HKÉ-mnek az utána kapott pszichés és paranormális képességek. A legerősebb a Jézussal való kapcsolat és az imádság ereje.

Miután hazamentem, kaptam egy mellékes munkát egy házon. Egy héttel később ugyanazon a napon 2 métert estem az alapozás mentén, a kezem kiugrott a helyéről és így ismét kórházba kerültem. Ezúttal megröntgenezték a felső testem és látták hogy jelentősen sérült. A biztosító nem fizetett, mert mellékes munka volt. Elmondtam nekik hogy egy héttel korábban leestem a templom tetejéről és valószínüleg onnan származik a sérülés, de nem segített. A leletemben az állt hogy a lábamra estem.

Emlékszem hogy ültem az ágyamon és imádkoztam, ‘Kedves Jézus Utam, ki akar egy egykezű ácsot, aki nem tud jól írni és olvasni? Eztán egy angyal jött hozzám és elmondta hogy főnök leszek. Az Angyalok sosem hazudnak, és azóta 30 projecten dolgoztam. Bármikor elmondom az imáim, mindig megválaszolásra kerülnek.

A diszlexia az egész életemet befolyásolta, ketteseket és egyeseket kaptam az általános iskolában. A feleséggemmel a középiskolában ismerkedtem meg, ő csinálta meg az összes házifeladatom, hogy sikeresen elvégezzem azt. A szomorú dolog az, hogy mindenki aki tud olvasni és írni az ritkán imádkozik a Teremtőjéhez. Semmiért sem változtatnám meg a fogyatékosságom, mivel felnyitották a szemem a megértésre, hogy az én könyveim ima által nyílnak meg és Isten engem mindig a helyes oldalra rak.

Egy évvel később a nagymamámmal beszéltem az esésről és hogy körbesétáltam és mindent zöldben láttam, majd a fejemet fogva lefeküdtem. A nagymamám azt mondta, “Leestél a tetőről és nem keltél fel míg a mentősök a mentőbe raktak”. Azt gondoltam hogy biztos csak öreg és nem emlékszik jól, mert én tudom hogy körbe sétáltam, így felhívta a sógorom, aki szintén ott volt. Ő ugyanazt mondta, “Leestél és a földön feküdtél, amíg a mentősők a mentőbe raktak”. Észrevettem még egy dolgot, nem tudom két kézzel a fejem két oldalát fogni és lefeküdni a földre. De tudom hogy megtettem. Gondolom mikor Isten visszahelyezett a testembe, nem volt szükség a fizikai kezeimre.

Utóirat: Isten egy nagyszerű feleséget adott nekem és ő írja le ezt a jegyzetet is most nekem, áthidalva a fogyatékaim. Mióta 15 éves koromban találkoztam vele, azt gondolom hogy egy angyal és neki dedikálom ezt az oldalt, amiért szeret engem bármi is legyen.

Legyen egy nagyszerű napod, mert ez csak egy választás.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 1984

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Baleset Nem tudom elmagyarázni az élményt, csak hasonlatokat tudok felvázolni hozzá. Olyan érzés volt mintha egy 200-al mozgó tehervonat ütött volna el.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Bizonytalan

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Nem láttam magamat.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Nem jöttem rá hogy a testem a földön volt, mivel én álltam és sétáltam körbe, mintha rendben lennék. Az egyetlen különbség az volt, hogy minden zöld árnyalatban látszott, mintha zöld színű napszemüvegen keresztül néznék. Energia áramlott át rajtam, nem láttam a nagymamám, de viszont hallottam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megállt vagy elvesztette a jelentőségét Egy szempillantás alatt láttam mindent – az egész élet értékelésem. Évekbe tellne ‘földi időben’ hogy pillanatról pillanatra megmutassam az életemet egy másik személynek. Az információ áramlás fényárammal volt továbbítva.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Csak a nagymamám hallottam.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Nem

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen Minden amire néztem zöld árnyalatban látszott.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Nem

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Semmilyet

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról Igen, tudtam hogy ha Isten hagyja hogy visszatérjek akkor neki szentelem az életem és jó apja leszek a két gyermekemnek.

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Láttam az életem minden eseményét, képről képre és minden jó dolgot és minden rossz dolgot. Nem volt ítélet azon kívül ahogy éreztem magam az eseményektől. Például emlékszem hogy nagyon rosszul éreztem magam amikor megütöttem egy békát egy bottal gyerekként. Az utolsó kép a feleségem és a gyerekeim voltak. Eztán hallottam hogy a nagymamám imádkozik fölöttem. Én is elkezdtem imádkozni. Ebben a pillanatban rájöttem az ima erejére és hittem Jézusban.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Nem az esemény során, hanem röviddel utána. Ismertem a jövőt, mert láttam az álmaimban, ami később valóra vált.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Imádkoztam Istenhez hogy engedjen visszajönni és ő megtette.

Isten, a spiritualitás és a vallás:

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan Presbiteriánus, de nem jártam rendszeresen templomba

Vallási háttered jelenleg: Csak Jézusban és a Bibliában hiszek, nem járok templomba

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Lásd fentebb

A földi élettel kapcsolatos nem vallási kérdések:

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Jobb lett

A változások az életében a halálközeli élmény óta: Lásd fentebb

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Teljes mértékben. Ha nem lett volna HKÉ-m, a házasságom tönkrement volna. Amikor visszajöttem elkezdtem biblia olvasásra járni és ez mentette meg a házasságom. Igyekszem a legjobbat nyújtani, hogy a gyermekeim rendesen legyenek felnevelve. Bármit teszek az életben, Jézus, a Biblia és az imák nagyon fontos részét képezik.

A HKÉ után:

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Bizonytalan Fájdalomcsillapítókat szedtem az élményem előtt.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Látom a jövőt az álmaimban. Tudok dolgokat azáltal, hogy imádkozom és figyelek a válaszokra. Sokféle sámáni dolgot is csinálok amit senki sem tanított nekem, de azt mondták hogy ez a családban öröklődik. Sok élményem volt imákon és kézrátételes gyógyításokon keresztül. Mostanában segítettem egy gyerekgyilkossággal kapcsolatos ügy megoldásában. Egy múltbeli életből megmaradt érzelmi ellenségességet sikerült meggyógytanom, amikor a Polgárháború során meghaltam és ezt továbbhoztam ebbe az életbe. Találkoztam az emberrel aki felelős volt az osztagom lemészárlásáért. Végül a megbocsájtás volt a válasz.

RÉSZLETESEBBEN LEJJEBB

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? A legjobb volt tudni, hogy felnevelhetem a gyermekeim. A legrosszabb arra gondolni volt, hogy nem nevelhetem fel őket.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Igen Három évvel az élmény után elmentem egy hipnotizőrhöz, hogy rájöjjek tényleg sétáltam-e a testem körül. A nagymamám és a sógorom azt mondta, hogy nem mozdultam attól kezdve, hogy becsapódtam a földbe egészen addig, amíg a kórházba nem kerültem. Megesküdnék rá hogy mozogtam, mivel álltam és körbesétáltam. A regressziós hipnózis során újra éltem a HKÉm. Láttam magamat a felhőkben 100 méter magasan ahogy nézem a testem leesni a templom tetejéről.

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Paranormális képességek.

Gyógyítás

Volt egy hölgy, aki elvérzett volna három hónapos terhesen. Első alkalommal odaadtam neki a rózsafüzért és kértem hogy imádkozzon Jézushoz. Habár a gyermekét elvesztette, de a vérzés elállt. Másodszorra is elkezdett vérezni három hónapos terhesen és felhívott. Elmentem hozzá a rózsafüzérrel és imádkoztunk. Ezúttal a vérzés ismét elállt és a gyermek is életben maradt. Harmadszor is vérezni kezdett három hónapos terhesen és ismét hívott. Ezúttal odaadtam neki a rózsafüzért és imádkoztunk. A vérzés elállt és a baba életben maradt.

A Testvérem

Hazafelé vezettem, amikor megláttam ezt a nagyon csúnya motorbalesetet. Éreztem hogy meg kell állnom és imádkoznom a motorosért. Később kiderült hogy a motoros a testvérem volt, aki annyira összeroncsolódott, hogy nem ismertem fel. Az ima ereje miatt van ma is velünk a testvérem.

Alkalmazottak

Volt egy srác aki nekem dolgozott. A családja Írországból származott és az anyja nagyon beteg lett, haldoklott. A srác az anyjával szeretett volna lenni, mielőtt meghal, de nem volt pénze általános jegyre. Csak “last minute” jegyet tudott venni, hogy elmehessen Írországba. Folyamatosan kérdezgetett, hogy mikor vegye meg a jegyet. Mindig mondtam neki, hogy még semmit nem érzek. Nagyjából 6 hónappal később ismét kérdezte, hogy itt van-e az idő. Azt mondtam neki, ‘igen’ itt az idő. A srác megvette a jegyet, három napot töltött a családjával és az anyjával, aki el is eltávozott ekkor. Nagyon hálás volt nekem, hogy ott lehetet és túláradóan mondott köszönetet nekem amikor visszaért az Államokba.

Reinkarnáció

Volt egy látomásom, amikor láttam magamat, mint egy Unionista katonát a Polgárháborúban. A cipőm rongyos volt, éreztem a hideget a lábujjaimnál levő lyukakon beáramlani. Nagyon fáradt voltam és hiányzott a kardom. Egy vízmosásban sétáltam végig és emelgettem a fejeket, hátha valaki életben maradt az Antietem-i támadás után. Később rokonokat látogattam meg és volt egy furcsa érzésem hogy körbe kell néznem a környéken és találnom valamit, ami a Polgárháborúhoz kapcsolódik. Találtam egy Amerikai Indián múzeumot. Habár nem értettem miért vagyok ott, de kiszálltam. Ahogy elmentem egy indián sátor mellett nagyon furcsa érzés fogott el. Odamentem a kurátorhoz és megkérdeztem a sátorról. Azt mondta hogy egy Larry nevű fickó ragaszkodott hozzá hogy a gyűjtemény része legyen és hogy a Polgárháborúból száramazik.

Kapcsolatba léptem Larryvel és jót beszélgettünk aznap este. Kiderült hogy neki is voltak látomásai a háborúról, ahogy nekem. Nem tudtuk mi a kapcsolat közöttünk, de valahogy összekapcsolódtunk. Bátorított hogy jöjjek el a Gettysburg-i csata 135. évfordulós újrajátszására. Amikor eljött az idő elmentem és próbáltam megkeresni Larryt. Az első helyszínen senki nem ismerte őt. Így Istenhez imádkoztam és Ő egy Konföderációs tábor közepébe vezetett engem. Kiderült hogy nem volt ott Larry, de a testvére igen. A testvére elmondta, hogy Larry nem tudott eljönni, mivel alergiás a gyapjú öltözékekre. Mindezek közben emlékek villantak be.

Amikor hazaértem, azonnal hívtam Larryt. Elmondtam neki hogy megbocsájtottam neki, mert ő volt az a katona aki elrendelte az osztagom lemészárlását és aki elvette a kardom. Larry hirtelen nagyon elérzékenyült a telefonon keresztül. Nagyon megható pillanat volt. Sosem késő megbocsájtani – ebben az életben vagy egy másikban.

Katie

Megkértek hogy használjam a médiumi képességeim, hogy segítsek a rendőrségnek elkapni egy gyilkost. Köszönöm Istennek hogy felnevelhetem a gyerekeim és minden áldást amit adott.

Az utolsó egy eltűnt lány esete volt Minnesotában. Akkoriban Ohioban dolgoztam és a testvérem hívott fel a Minnesotában eltűnt lány miatt. Ahogy elmondta a lány nevét, láttam a gyilkosát és azt ahogyan tette. Mondta a testvérem hogy hívjam fel a rendőröket ott és én megtettem. Mondták, hogy ha szükségük lesz segítségre majd hívnak!

Néhány héttel később ismét felhívott a testvérem és megkérdezte hogy beszéltem-e a rendőrökkel. Elmondtam neki amit mondtak. Mondta hogy egy konkrét számot hívjak fel, és én így tettem. Megkérdeztem hogy ez-e a meggyilkolt lánnyal kapcsolatos bejelentő szám és azt mondták, ‘Igen’. A vonal másik végén levő személynek részletesen elmondtam mindent amit láttam, azt is hogy hétszer szúrta meg, megerőszakolta és aztán láncfűrésszel feldarabolta, majd az otthoni barbecue gödörben elégette. Másnap fogott egy lyuk ásót és a hamvakat elásta egy bozótos részen.

A hölgy sírni kezdett és mondta hogy ő Katie mamája. Könyörgött hogy segítsek neki megtalálni a lányát és hogy bármennyit hajlandó fizetni nekem. Mondtam hogy nem kérek pénzt, mert hiszek abban, hogy amit ingyen kaptam azt ingyen is kell adnom. Kértem hogy küldje el postán a lánya egy zokniját és egy pólóját.

Majd 1500 km-et vezettem térkép nélkül. 2 tömbbre kerültem a gyilkos otthonától. Az energia megszűnt egy sarki sóder útkereszteződésnél. Felhívtam a számot és mondtam ki vagyok és hova jutottam. A válaszoló Katie testvére, Pat volt. Mondta hogy 2 tömbbre vagyok a gyilkos otthonától. Kértem hogy jöjjön és vigyen el a házhoz. Ahogy a gyilkos háza elé értünk, az életemben valaha tapasztalt legrosszabb energiát éreztem! Úgy éreztem hánynom kell és a szőröm felállt a kezeimen és a nyakamon.

Készítettem magam körül képeket a kamerámmal. Pat ledöbbent azon, ahogy a ház hatott rám. Láttam a lakókocsit a kertet és a lyukat, ahol elégette őt és mondtam hogy ez az ember ölte meg hugát.

Később azon a napon letöltöttem a fotókat és azok megdöbbentettek. Volt az egyiken egy démon az úton szarvakkal és egy másikon Katie arca egy koponyával a bal oldalán. Hívtam Pat-et és megkértem jöjjön és nézze meg mim van. Ez sokkolta és azt mondta, ‘Megmutatnád kérlek anyámnak?’ Másnap elmentem megmutatni Pam-nek, az anyjának. Ahogy a házába mentem sírt és azt mondta, ‘Utálom ezért Istent!’ Ekkor tudtam mit mondjak erre. Azt mondtam, ‘Pam, Istennek nincs köze ehhez a gyilkossághoz’. Megkérdeztem tőle ahogy nézte a fotót, ‘Vannak Istennek szarvai? Ez a Sátán munkája’. Hetekkel hónapokkal később Blom-ot elítélték Katie meggyilkolásáért, testet nem találtak, de találtak egy kis állkapocs töredéket és egy fogat a barbecue gödörben az ingatlanon és ez segített őt elítélni gyilkosságért.

A szomorú az, hogy én láttam a démont, aki ténylegesen gyilkolt Blom testét felhasználva a tetthez. Amikor már nem tudta Blomot használni kijött belőle és az úton állt egy másik gyenge lélekre várva, akit irányíthat. A tényleges baj nem lett megállítva, a rendőrök nem tudnak démonokat bebörtönözni. Csináltam egy honlapot Katie-nek a 2 fényképpel. Az alsón nézz a keréknyomok közé hogy meglásd a szarvas zselé szerű dolgot, a felső képen nézz jobbra a fehér kerítés fölé. Ott van Katie arca egy koponyával a bal oldalon, ami ijesztő, de én még mindig Istenemnek dolgozom, hálát adva neki hogy engedte, hogy felneveljem a gyermekeim.