Írd le az Élményed:

Itt van a HKÉ-m – a Csoda az Életemben =)

1991 áprilisában vásároltam néhány halat az üzletben, amit hazvittem és megfőztem. Akkor azt gondoltam, hogy ízletes volt! Másnap munkába mentem, habár nem éreztem magam túl jól, de amúgy is vannak gyomorproblémáim, így annak tudtam be. A nap végén nem tudtam járni, és kezdtem nagyon beteg lenni és arra gondoltam, hogy bélhurutom van. A női mosdóba kellett mennem és lefeküdnöm és sírtam, mivel normálisan NEM szoktam így érezni magam. Sikerült hazaérnem, bementem és lefeküdtem. A férjem rendszeresen rámnézett és én semmit sem tudtam enni.

Az éjszaka nagy részét a fürdőszobában töltöttem, nagyrészt ki kellett másznom, mivel sosem gondoltam magamat puhánynak, hogy segítséget kérjek. Istennek hála a zuhany a vécé mellett volt, csak ennyit mondhatok. Sikerült 13 alsóneműt elhasználnom azon éjjel. Amikor eljött a reggel, tudtam, hogy otthon kell maradnom, mivel gyenge voltam és alig bírtam menni! NAGYON szokatlan tőlem, mivel egyetlen napot sem hiányoztam 10 év alatt a jelenlegi munkahelyemről. Valójában a korábbi munkahelyemről sem hiányoztam, mivel nem hiszek ebben =). Még akkor sem, amikor beteg voltam. Akkor is elmentem dolgozni és a legjobbamat adtam.

A reggel során a férjem felhívott néhányszor, hogy hogy vagyok, és egyszer csak megkérdezte, hogy mennyi a hőmérsékletem és én mondtam neki. Én túl gyenge voltam, hogy egyáltalán érdekeljen, nagyjából egy órával korábban mértem meg és akkor 40 fok volt. A férjem mondta, hogy mérjem meg ismét és utána visszahív. Azt mondtam rendben és azt hiszem leraktam a telefont, majd visszamentem aludni. Próbált hívni és foglalt jelzést kapott, így otthagyta a munkát és később elmondta, hogy 180-al vezetett, hogy hazaérjen mivel tudta, hogy valami nincs rendben.

Mire hazaért, én elértem arra a pontra, amikor elkezdtem átmenni – menni a fénybe. Az anyám és a bátyám, akik már 5 éve halottak voltak (napra pontosan 6 hónap különbséggel haltak meg) jöttek el, hogy Hazavigyenek. Akkor nem jöttem rá, hogy ő a bátyám volt, számomra úgy tűnt mint a fickó aki úgy nézett ki mint Howdy Dowdy és mosolyogva mondta “Gyere velünk Ruthie, mi jól SZÓRAKOZUNK!!” Újra és újra elmondta ezt.

Nagyjából egy hónappal a HKÉ után jöttem rá, hogy ő a bátyám volt, mivel tényleg úgy nézett ki mint Howdy Dowdy az ifjabb napjaiban – vörös haj és szeplők!!LOL=) Ezernyi Lelken mentünk keresztül és nem bántottuk meg egyiket sem. Volt egy kislány – amikor a szemébe néztem – a Lelkébe néztem és tudtam, hogy ismerem őt. Idén jöttem rá, hogy ez a kislány ÉN voltam – aki elment amikor hét éves voltam, mikor szexuálisan bántalmaztak. Amikor ilyen történik egy gyerekkel, akkor minden ártatlansága elveszik, így ő elment. Az én Gyerek Lelkem. Többször megmutatta magát az első eset óta – próbálta elérni, hogy felismerjem, hogy nem számít mi történik, meg kell tanulni szeretni magunkat. Amíg ezt nem tudod, addig másokat sem tudsz szeretni.

Az Anyám semmit nem mondott nekem – egyáltalán semmit – de figyelt engem egy tükörszerűségből. Megfésültem a haját, mivel így tettem amíg élt, imádtam megfésülni és simogatni a haját. Hosszú ideig csináltam ezt, és próbáltam rávenni, hogy beszéljen hozzám, sikertelenül. Máig csak le kell csuknom a szemem és elképzelnem, és még mindig érzem a haját=). 2 héttel később jöttem rá, hogy miért nem beszélt hozzám. Tudta, hogy ha egy szót is szólna hozzám, akkor átmennék a Fénybe, és ő tudta, hogy még nem jött el az időm. Fájt a szívem amíg Anyával voltam, de ő tudta, hogy még nem volt kész a feladatom.

Volt egy lény mellettem, hosszú idő volt mire észrevettem, csuklyában volt és átkarolta a vállam. Először azt gondoltam hogy a Kaszás az, csontokból és csuklyában, de nem tudtam hogy kicsoda akkoriban, és évekig nem is beszéltem róla mivel gonosznak gondoltam, de nem is foglalkoztam vele. Azóta olvastam másoktól erről a csuklyás lényről, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ki volt. Akkor túl elfoglalt voltam Anyám hajának a fésülésével, és azzal hogy vele lehessek, mivel nagyon hiányzott nekem.

Végül a férjem felébresztett; addig rázott, míg majdnem kiestem az ágyból. Amikor belenéztem a szemébe, azt hittem, hogy tiszta Gyűlőletet látok, de később rájöttem, hogy félelem volt, mivel tudta, hogy halott voltam akkor. Ez annyira megijesztette, hogy máig nem beszél velem a HKÉ-ről.

Mikor végre képes voltam kimászni az ágyból, lemásztam a nappaliba a bejárathoz meztelenül, mivel nem volt erőm felöltözni. Kinéztem az ajtón és még SOHA nem láttam ennyi színt és szépséget az életemben! Esküszöm azt hittem, hogy ez az Éden, mivel nem úgy nézett ki mint 5 nappal korábban. Virágok bomlottak ki a fák levelei közt, ami általában 5 napnál tovább tart Kansasben, de ez megtörtént a HKÉ-m alatt. Ezt is egy csodának tudom be=). Teljesen lenyűgözött, hogy ez ilyen gyorsan megtörténhet! Az ötödik napon 40.5 fokos lázzal mentem el az orvoshoz. Nem tudom miért nem főtt meg az agyam, és az orvosok csodának hívták. Teljesen átvizsgáltak és rájöttek, hogy az ÖSSZES női szervem eltűnt. Ezt az Újraszületés számlájára írom=).

Másik furcsaság az volt, hogy a bőröm vörös lett mint a tilos lámpa és senki sem tudta, hogy miért, fogalmuk sem volt, mivel sosem láttak ehhez foghatót. Nagyjából 2 héttel később a bőröm minden centije lehámlott, mint a kígyóbőr, még a talpamról is. Jottányi régi bőröm sem maradt. Hétfőn mentem vissza dolgozni és rengeteg energiám volt, annyi, hogy egy raklapot el tudtam dobni kb. 3 méterre. Figyelembe véve, hogy 8 kilót fogytam és amin keresztülmentem, nem lehettem volna képes erre. Csak 44.5 kg voltam amikor visszamentem dolgozni. Hónapokkal később jöttem rá, hogy minden amit láttam, tényleg megtörtént. Egyáltalán nem értettem de tudtam, hogy ami velem történt, olyasmi volt ami örökre megváltoztatja az életem. Mindent újra végigcsinálnék, hogy azzá váljak aki ma vagyok=).

Remélem élvezted=) Szeretet és Fény

Háttérinformáció:

Nem: