Írd le az Élményed:

"Add Tovább"





Az első korai emlékem az, hogy fentről lefele nézek magamara csecsemőként, lebegve fél méterrel a víz színe alatt. Egy kék gyapjú ruha van rajtam és látom ahogy csak simán lebegek. Néhány pillanat múlva egy sikolyt hallok, ahogy a nővérem az anyámért kiált. A következő érzés az, hogy kihúznak a vízből. Emlékszem, hogy anyám megszárított és minden teljesen normálisnak tűnt, mintha semmi sem történt volna. Úgy gondolom, hogy a fizikai formámat láttam, miközben a lelkem lefele nézett.


"A Teremtés Bemutatása"





Talán ezért értem tökéletesen, hogy mi lelkek vagyunk egy testtel. Csak egy ideig hordozod a tested ebben a formában és sok más formát is kapsz az utazás alatt. Addig is elmegyek, hogy azt mondjam, én ezt festem 25 éve. (Lásd a számtalan festményem példáit). Nem tudom elfelejteni, hogy amikor gyerek voltam, mindig a halál utáni élet, reinkarnáció, ufók, stb. érdekelt, míg a barátaim kinn játszottak. Úgy éreztem tudok valamit, amit ők nem és jobb ha ezt nem is osztom meg velük. A halál számomra ünnep volt, a legfontosabb esemény amit valaki megtapasztalhat, félelem nélkül, telve izgalommal, hogy örökké fog tartani az élet az élet után, egy soha véget nem érő ciklusban. Úgy érzem, hogy a gyerekkori élményem tükrözi a hitemet és/vagy az alapozta meg!"

-- Peter Teekamp


"Őrangyal"





Szellemek és Angyalok festője, Peter Teekamp 25 éve autodidakta művész, aki szeret látomásokat, szimbólumokat és ötleteket festeni, amik az élet rejtélyeinek és csodáinak érzéseit adják vissza. Amikor embereket fest, nem úgy festi le őket, mint ahogy te vagy én látjuk őket a mindennapi életben, hanem úgy, ahogyan a “szellemi esszenciájukat” látja.

"Hit Oszlopa"





A művész, Peter Teekamp látásmódjának megértéséhez fontos leírni néhány korai élményét, amik formálták a szemléletét az életről, túlviláról és vallásról. Sok esetben a halálközeli élményt átélt emberek egész élete drámaian megváltozik. Sokak számára a szemléletük a vallásról, Istenről és az élet érteméről teljesen szembefordul az élmény előtti hitükkel. Ez akkor történik, amikor a halálközeli élmény közelebb történik a felnőttkorhoz és a korábbi és a későbbi hitük összevethető és elemezhető. Azonban Peter Teekamp esetében az élménye csecsemőként történt, mielőtt kialakult volna a hitvilága.

A Mindent-Tudó Szem"





(Peter Teekamp nem tartozi semelyik teológiai irányhoz, de tiszteli az összes világvallást.)

"Jézus Szemei"





Háttérinformáció:

Nem: Férfi