Írd le az Élményed:

1952 Novemberében szültem a második gyermekem a Baylor Kórházban, Dallasban, Texasban. Úgy hiszem, hogy a csodák a univerzum törvényének magasabb működésén keresztül, néha más dimenzióból származó lényeken keresztül történnek, akiket néhányan Angyaloknak hívnak, és sosem mondanak ellent Isten törvényeinek, hanem a törvények magasabb szintű használatából származnak, amiket mi nem ismerünk. Az úgy nevezett csoda vagy gyógyítás során használt módszertől függetlenül az érdem mindig Istené, az Életünk forrásáé.

Hallottam, amikor azt mondta az orvos, hogy elvesztett engem, mivel elfolyik az összes vérem és ő nem tudja elállítani. Azt jegyezte meg, “Ha valaki tudja, hogy kell imádkozni, jobb ha gyorsan elkezdi.” Az elmémben elkezdtem mondani a Miatyánkot. Mielőtt befejeztem volna, a testemen kívül találtam magam és álltam, néztem mi történik a szobában. A hordágyat a fal mellé tolták és csak egy nővér állt mellettem. Az orvosom úgy gondolta, hogy teljesen kivéreztem, az életjeleim megszűntek és halottnak nyilvánítottak. Meg sem próbált semmit tenni értem és csak egy nővér állt mellettem. Kiment a nagymamámhoz, a nénémhez és a férjemhez és megkérdezte, hogy mit akarnak tenni a testemmel, mivel meghaltam és ő semmit nem tudott tenni ez ellen.

Miután elhagytam a testem, azonnal egy nagyon fehér fényoszlop jött le a szobába és egy hosszú fekete hajú, gyönyörű nő arany szegélyű fehér köntösben szállt le, keresztül a fényen. Kinyújtotta felém a karjait és választhattam, hogy felmenjek vele a Fénybe vagy maradjak a Földön a testemben. Először vele akartam menni a Fénybe, mivel az érzés nagyon csodálatos és békés volt. Valamint teljesen eltűnt minden fájdalmam, ahogy a Fény körülvett engem.

A következő emlékem az volt, hogy ismét a fényen kívül állok a szülőszobában és azt mondom, “az életet választom”, ami gondolom a választásom volt arra, hogy visszatérjek a Földre, mivel a feladatom még nem volt elvégezve. Nincs emlékem arról az időről, ami eltelt a szép Hölggyel a Fénybe vágyakozás és aztán a gyerekeim miatt a visszatérés választása között.

Mikor kiejtettem a szavakat, hogy “az életet választom”, ami azt jelentette, hogy visszatérek és ebben a testben élem az életem, egy Fényrobbanás volt a szobában és a szavakat egyszerre mondtam a testemmel. Ez nagy felfordulást okozott az itt levő orvosoknak, akik odarohantak a testemhez és elkezdték nyomkodni a végtagjaim és a szívtájékom, hogy újraindítsák a keringést, a szívverésem és a lélegzésem. Ez 1952-ben történt, amikor még nem voltak olyan eszközeik mint ma, legalábbis rajtam nem használtak olyasmiket. Tele volt a testem zúzódásokkal a keringésem beindítása miatti próbálkozásoktól. Négy órával később ébredtem fel a szobámban öt orvossal és nővérekkel, akik néztek engem. Az orvosom azt monda, “Igazán megijesztett minket.”

Isten még nem végzett az életem használatával, azért vagyok ma életben. Isten miatt vagyok itt, Krisztus és az Ő Szent Angyalai vigyáztak rám, megvédtek és megtartottak engem. Ezért igazán hálás vagyok.

Háttérinformáció:

Nem: