Írd le az Élményed:

Éppen egy lovat gyógyítottam. A ló felágaskodott és telibe találta a fejemet és az arcomat az első patájával, valamint a karomat, ahogy védeni próbáltam magam. Eltört pár arccsontom, levált a retinám, eltört a karom. Egy rövid ideig eszméletlen voltam. Az élményem ez alatt az idő alatt viszont sokkal több ‘időbe’ telt, mintha itt történt volna ebben a fizikai dimenzióban.

Hirtelen a testem felett találtam magam, lenézve az egész helyszínre. Láttam dolgokat a bokszon kívül is amiben voltam, annak ellenére hogy az lehetetlen lett volna, ha onnan néztem volna szét ahol a testem volt. Olyan volt lenézni, mintha egy felemelt kamera mutatta volna a helyszínt és környékét. Rájöttem, hogy 2 (talán 3) ‘lény’ van velem, mindkét oldalamon egy. Közvelenül kommunikáltak velem, telepatikusan, a tudatomba helyezve közvetlenül a mondanivalójuk. Szavak nélkül és sokkal rövidebb ‘idő’ alatt. Tudtam, hogy valahogyan kikerültem ezen szokásos ‘tövények’ vagy a megtapasztalás módja alól. Habár nem éreztem szó szerinti élet értékelést, megértették velem képek vagy videók nélkül az életem sok fontos dolgát. A jót és a rosszat. Minden az én részvételemre fókuszált, hogyan viselkedtem. Emlékszem a félelem szinte kézzel fogható hiányára. Megértették velem, hogy ez a félelem húzódik meg sok gyenge döntésünk mögött. Hogy nincs semmi, amitől félni kellene.

Együttéreztem magammal, amit korábban el sem tudtam képzelni. Olyan típusu szeretetet, amit sosem ismertem. Empátiát, szimpátiát minden iránt amit megtapasztaltam és egy új elhatározást, hogy úgy fogok élni, ahogy tudok, ahogy lehet és ahogy kellene. Tudtam, hogy van egy tiszta célom és megmutatták ezt a célt, hogy megértsem mennyire szükség van rám. Nem éreztem fájdalmat. Nem tudom, hogy volt-e nekem vagy a segítőimnek teste. Nem igazán számított. Minden információval kapcsolatban voltam; mindent teljesen értrettem. De amivel összekapcsolódtam az az életcélom fontossága volt. Láttam a jövőt (most nem emlékszem rá) és láttam, hogy mennyire nehéz lesz a felépülésem a balesetből, de tudtam, hogy keresztülviszem, és csak ez számított nekem, hogy elvégezhessem amire rendeltettem.

És csak akkor szolgálhatom a célom, ha elhagyom a félelmeim a visszautasítástól, hogy nem szeretnek a véleményem miatt, hogy mások irányítják a dolgokat (mi irányítunk), stb. És ezután tiszta szeretetből tudok cselekedni, komplikációk és kompromisszumok nélkül. Mikor ‘mindezt megértettem’, visszakerültem a testem kínzó fájdalmat érezve. Azt is tudtam, hogy ezek a segítők mindig ott vannak, amikor szükség van rájuk. Ők a tökéletes nevelők.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1988

Az élményed idején törént ehez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Baleset Fej és test sérülés.

HKÉ Részek:

Hogyan látja az Ön tapasztalata? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Egyáltalán Nem.

Az élmény tartalmazott: Testen kívüli élmény

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Nem vettem észre, de valahogy tudtam, hogy más. Nem érdekelt. Nem számított. Természetesnek és ismerősnek tűnt.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Fizikailag eszméletlen voltam, de sokkal éberebb/tudatosabb voltam ez alatt mint amit korábban vagy azóta tapasztaltam. Mintha meg lett volna tisztítva egy ablak, amiről Nem tudtad, hogy koszos, amíg Nem láttad a különbséget.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megátt vagy elvesztette a jelentőségét Ezt a mennyiségű információt Nem kaphattam volna meg annyi idő alatt, amíg eltávoztam a testemből. Valahogy “kiterjedtebbnek” éreztem magam, de szavakkal Nem tudom elmagyarázni.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Láttam hogyan volt összerakva épület szerkezete, amit lentől Nem igazán lehetett észrevenni. Sokkal később visszamentem, és leellenőriztem hogy a valóságot láttam.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Mindkét oldalamon ültek. Tudtam, hogy mindig is ismertem őket; mélly kötődést éreztem hozzájuk. Megértés, szeretet, a lényem és a célom különlegessége. Mit kell tennem; ne hagyjam, hogy a félelem visszakússzon az életembe, és ezáltal zavarja a szeretet vezértelte cselekedeteim és azt amit itt tennem kell.

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Az élmény tartalmazott: Erős érzelmi tónust

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Tiszta szeretetet. Empátiát.

Az élmény tartalmazott: Különleges tudás vagy cél

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról A félelemről és hogy mindannyiunknak van egy célja, ami pont ugyanilyan kritikus, mint a többieké; nincsennek “kicsi vagy lényegtelen” életek; mindnyájan össze vagyunk kapcsolódva. Mintha lenne egy kisebb szerep egy darabban; talán Nem annyira észrevehető mint a főszerep, de a darabnak szüksége van minden szereplőre akik eljátszák a saját adott és ugyanannyira fontos szerepüket.

Az élmény tartalmazott: Életed korábbi eseményeinek felidézése

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Nem szó szerinti élet szemle, hanem inkább az érzelmek szemléje; jó és rossz. Az, hogy a félelem mennyire alapja a hibáinknak. Jobban fel tudom ismerni, hogy mikor kezd visszakúszni a félelem. Szoktam “önellenőrzést” végezni és néha nehéz döntéseket hozok, hogy az igaz valómhoz hű maradjak és őszintén és szeretettel cselekedjek, még akkor is ha ez problámákat okoz.

Az élmény tartalmazott: A jövő ismerete

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Nem emlékszem a részletekre, de amikor valami történik aznap (különösen ha adott emberekkel találkozom) érzem, hogy ez része volt a dolgoknak amit láttam.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy Határt vagy vissza Nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit Nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Lett egy megújult célom és kötelességem, hogy azt tegyem amire rendeltettem; hogy elboldoguljak vele.

A vallási háttered a HKÉ idején: semmilyen

Vallási háttered jelenleg: semmilyen

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Egység és az itt és mostnál sokkal nagyobb cél érzése. Spirituális öntudat. Úgy érzem, hogy egy szellemi lény vagyok emberi küldetésen.

Az élmény tartalmazott: Földöntúli lények jelenléte

Megváltozott az életed az élmény eredményeként? Alakítottam egy non-profit szervezetet, hogy segítsek megváltoztatni az állatorvosi egészségügyi rendszert. Sokkal több felelősség; semmi kifogás. Nem tekintek másokra jóváhagyásért. Dolgozom, hogy az őszinte cél felé vezető úton maradjak.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Észreveszek embereket. Segítek, amikor csak tudok. Akkor is ha csak ez annyiból áll, hogy azt mondom egy idegennek, hogy jól néz ki. Sokkal jobban megértem a kapcsolatokat. Tudom hogy mindannyiunknak megvannak a küldetései és mindannyian küzdünk, így könnyebben túllépek mások engem bántó viselkedésén mivel tudom, hogy még Nem kapcsolódtak a szeretethez és “el vannak veszve” és a félelem miatt viselkednek így.

A HKÉ után:

Ebben tapasztaltam változást: Munka és Tanulmányok

Ebben tapasztaltam változást: Fizikai utóhatások

Ebben tapasztaltam változást: Megnövekedett érzékenység, gyógyítási vagy médiumi képességek

Ebben tapasztaltam változást: Családdal, barátokkak vagy társadalamollal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Halállal kapcsolatok érzések

Ebben tapasztaltam változást: Életcél érzése

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen Nehéz mindezt feldolgozni. Úgy érzem senki Nem tudja igazán megérteni, hacsak Nem élte át maga is.

Lett bármilyen pszichikai, Nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt Nem rendelkeztél? Igen Elektromosság érzése, mintha valami halkan búgna a kezemben amikor páciensekkel dolgozom és amikor emberekkel van kapcsolatom. Nehéz dolguk van azoknak, akik el akarják fedni igaz valójukat előttem. Érzem a “jó, szeretet alapú embereket és a rossz, félelem alapúakat” akik csak ártani tudnak. Egy kevés jövőbe látás, de csak érzelmek, Nem események részletei.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Megkapni ezt a lényemnek szóló “ébresztőt”. A biztonság megtalálása ezen tudás miatt.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Nagyon óvatosan. Senki Nem tudja a családomban. Csak azoknak szoktam elmondani, akik úgy néz ki, hogy készen állnak hallani erről. Elmondják, hogy az életük apró eseményeit máshogy látják, szeretteik elvesztését, küzdelmeket, stb.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Nem.