Írd le az Élményed:

Súlyos depresszióm volt. Öngyilkossági kísérlet túladagolás miatt. Egy szomszédom fedezett fel 4 órával később. Mentő érkezett a helyszínre – én már eszméletlen voltam. Az oxigén telítettségem 50%-os volt. Emlékszem, hogy lebegtem a mentő felett, és néztem ahogy a mentősök levágják a ruháim. A következő emlékem, hogy lefele megyek egy sötétbarna/zöld felhős/füstös alagúton. Ezután egy olyan helyen voltam, amit csak úgy tudok leírni, hogy odakinn. Be tudtam nézni és láttam az egész univerzumot, galaxisokat, csillagokat, bólygókat és a Földet. Az egyedüllét elborító érzése fogott el társulva azzal, hogy hibáztam. Teljesen egyedül voltam, Isten jelenléte nélkül. Valamit éreztem a hátam mögött, vagy tudtam, hogy ott van és éreztem, hogy ha megfordulok és ránézek, akkor örökre ott maradok. Nem volt kellemes hely. Láttam az univerumot megsemmisülni a szemeim előtt. Barnából tűzbe borult jobbról balra, kezdve a Földdel. Az én univerzumom semmisült meg éppen. Nem a tiéd vagy bárki másé. Tudtam, hogy az enyém megsemmisülésének nem lenne hatása másra. Ezután egy sürgősségi szobában találtam magam. Nagyjából 2 méterre álltam a fejemtől a jobb oldalon. Láttam magamat a hordágyon és a nővérek mosták a testem, mivel teljesen szénporos volt. (NDERF Megjegyzés: A szájon át adott orvosi szént rutin szerűen használják gyógyszertúladagolásos esetekben az aktív szén megkötőképessége miatt) Pontosan emlékszem ahogy néztem, hogy a bal oldalamra fordítanak, hogy le tudják mosni a hátam és a tomporomat. A következő emlékem, hogy be vagyok csövezve és az intenzíven fekszem a saját testemben.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 99/1/6

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Öngyilkossági kísérlet Túladagoltam az izomlazítót – nagyjából 150-et vettem be. 4 órával később találtak meg. Mentő vitt egy parkba, ahonnan helikopter vitt tovább. Intubáltak út közben és háromszor kardioverziót is alkalmaztak. Nem tudom, hogy ritmuszavar vagy szívleállás miatt.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Igen Soma (izomlazító) túladagolás és Prozac

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Nem

Az élmény tartalmazott: Testen kívüli élményt

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Nem vagyok biztos, de nem tűnt fel, hogy megváltozott volna a formám, stb…

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Eszméletlenség közben

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megátt vagy elvesztette a jelentőségét Tudtam, hogy az időnek nincs jelentése azon a helyen ahol voltam.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Nem

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Mosták a szenet a testemről és a hátamról.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen Sötét, homályos, felhős, füstös volt. Sötétzöld, barna.

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Nem

Az élmény tartalmazott: Ürességet

Az élmény tartalmazott: Sötétséget

Az élmény tartalmazott: Földöntúli fényeket

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Nem

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalom

Az élmény tartalmazott: Erős érzelmi tónust

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? 1. – egyedüllétet, elszigeteltséget 2. – helytelenséget 3. – Isten teljes hiányét 4. – szégyenkezést/megbánást 5. – mély hálát

Az élmény tartalmazott: Különleges tudást vagy célt

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról Azt, hogy az univerzum csak miattam létezik. A Földön minden esemény az én javamra történik az én univerzumomban. Azt is, hogy minden személy a saját személyes univerzumában létezik. Tudnak közvetlenül hatni egymásra, viszont minden személy más utat követ a saját döntéseik alapján, de külön léteznek egymástól…. Nehéz elmagyarázni…

Az élmény tartalmazott: A jövő ismeretét

Láttál jövőbeli eseményeket? Nem

Az élmény tartalmazott: Határt vagy pontot ahonnan már nem térhetsz vissza

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen Ha megfordulok, már nem jöhettem volna vissza.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Tudtam, hogy amit tettem az rossz volt. Örökre Isten nélkül maradnék, ha a maradást választom. De tudtam, hogy van választásom.

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Közepes

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Spirituálisabb lettem. Elhagytam az amerikai álmot és boldog lettem az életben.

Megváltozott az életed az élmény eredményeként? Teljesen.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Feladtam, hogy kibéküljek a volt feleségemmel. Eladtam a vállalkozásom (orvosi prakszis). Eldtam a házam, farmom, stb… Canyon Lake-be költöztem. Traktorvezetés a munkám. Elégedettebb és elevenebb vagyok mint valaha voltam.

A HKÉ után:

Ebben tapasztaltam változást: Munka vagy tanulmányok

Ebben tapasztaltam változást: Nagyobb érzékenység, gyógyítási vagy pszichikai képességek

Ebben tapasztaltam változást: Családdal, barátokkal vagy társadalommal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Halállal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Életcél érzése

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen A fogalmakat egyszerűen csak tudtam. Olyan mintha egy illatot próbálnánk leírni.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Nem

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Felébredni és felébredni.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Néhányan hittek, mások nem. Nem tudom mennyire befolyásolta őket.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem