Írd le az Élményed:

Nagyjából 10 évvel ezelőtt kemény droghasználó voltam. Heroin addikcióban szenvedtem. Halálos adag heroint adtam be és a halálba sűllyedtem. Több mint 20 percig voltam odaát. Ez 1983ban történt. Az élmény eléggé mélyen érintett és máig a részem maradt. Emlékszem, hogy az űrön azaz az univerzumon utaztam keresztül, elképesztő sebességgel repültem el a bolygók és a csillagok mellett. Egy ködösnek tűnő helyre érkeztem és ott volt néhány ember egy asztalnál ülve és egy ember állt, akit én Jézus Krisztuként azonosítottam. Sok dolgot elmeséltek az életről és rólam. Ott álltam és azt mondták, hogy ezúttal vissza kell mennem és jóvá kell vállnom. Mindennél jobban vágyom arra, hogy többre is emlékezzek a történtekből, de nem tudok. Egyébként nagyon sok dolgot mondtak nekem telepatikusan. Visszatértem és ott találtam magam a testem fölött lebegve a plafonon és lefelé néztem a helyszínre. Láttam a gyerekeim a testem fölött állni és a férjem, aki a mentőszolgálattal beszélt. Hallottam mindent amit mondott, és abban a pillanatban azt gondoltam "Hogyan jutok vissza a testembe?". Azonnal visszatértem a testembe ekkor és láttam a mentősöket belépni az ajtón. Megválaszoltam néhány kérdést a mentősöknek, majd elküldtem őket. Ezután megkérdeztem a férjem, hogy amit hallottam és láttam lebegés közben, az valóban úgy történt-e. Megerősítette, hogy ezen dolgok tényleg megtörténtek. Minden definíció szerint halott voltam. Nem volt pulzusom; kékre színeződtem és az újraélesztési kísérletei sikertelenek voltak. Végső lehetőségként mentőt hívott, hátha megmenthetnek. A második HKÉ-m során elszakadtam a fénytől és teljes sötétségben találtam magam. Ezután megváltoztam és természetesen tiszta vagyok hosszú évek óta. Ez nem egy kábítószer okozta élmény volt. Biztos vagyok benne, hogy halott voltam majd visszatértem, és az események amik történtek valóságosak voltak.

Háttérinformáció:

Nem: