Írd le az Élményed:

Éppen csak beálltam az egyetem parkolójába hogy előadásra menjek, amikor egy férfi bekopogott az ajtóm ablakán. Csak egy kezet láttam, amikor kinyitottam az ajtót, hogy lássam mit akar. Egy pisztolyt tolt az arcomba és pénzt követelt. Odaadtam mindent amim volt, de csak aprópénz volt nálam. Elment de hamar visszajött és követelte, hogy üljek az anyósülésre. A kulcsom még a gyújtáskapcsolóban volt, mikor beszállt és elindította az autóm. Egy bankautomatához vitt, ahol pénzt kellett kivennem. A bank után mondta, hogy csússzak le az ülésben, hogy senki se lásson. Egy lakóövezeti sikátorba vitt és követelte, hogy másszak a hátsó ülésre.

Mielőtt hátramásztam volna, a bal halántékomhoz nyomta a fegyvert és azt mondta, hogy le fog lőni, mert azonosítani tudom. Isten segítségével meggyőztem, hogy nem tudom azonosítani. Átmásztam az ülésen ahogy kérte. Volt egy kabátom hátul és azt mondta, hogy rakjam a fejemre. Amikor a kabát a fejemen volt, mondta hogy vegyem le a nadrágom. Ekkor ismét a fejemhez nyomta a fegyvert. Tudtam, hogy a fegyver az, a súlyából és HIDEG volt. Felhúzta a kakast és azt mondta, hogy meg fog ölni.

Ebben a pillanatban történt meg az élményem. Imádkoztam Istenhez, hogy ha ez az akarata, akkor készen állok, de könyörögtem, hogy a családom ne találhasson így rám, különösen a fivérem ne. A szíven olyan gyorsan és erősen kezdett verni, hogy azt hittem fel fog robbanni. Ezután hihetetlen nyugalom szállt meg. Láttam ezt a ragyogó fényt, mint milliónyi gyertyát égni és melegség hihetetlen érzése járt át. Ezután hallottam egy hangot ami a testemen kívülről jött és azt mondta, “Rendben leszel”. Inkább egy “megértés” volt, mint hang.

Később, mikor a fivéremmel beszéltem erről, azt mondta, hogy tudta, hogy bajban vagyok és hazament, hogy megkeressen engem és anyánkat.

Háttérinformáció:

Nem:

Az élmény ideje: 1989, október 18.

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen Harc Fegyveres nemi erőszak áldozata voltam. Fegyvert nyomtak a fejemhez és hallottam a kakas felhúzását.

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Vegyesen

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Minden érzékem "hiper éber" volt.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő meglátt vagy elvesztette a jelentőségét Úgy éreztem, hogy az idő nem létezik és választani tudok, hogy vissza akarok-e térni a “normális” működésre vagy nem.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Hallottam egy ”hangot”. Lásd a részletes leírást fentebb.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Folyamatosan hívtam a fivéremet a fejemben, hogy segítsen. Később amikor beszéltem vele, mondta hogy hallott engem és tudta, hogy bajban vagyok.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Nem

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Éreztem egy jelenlétet, de nem tudom, hogy ki volt. Sosem láttam, csak éreztem őt.

Az élmény tartalmazott: Földöntúli fényeket

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen Egy ponton úgy éreztem, hogy elhagytam a testem, és majdnem olyan volt, mintha másvalakivel történne meg a dolog és én külső szemlélőként vagyok ott.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Nem

Az élmény tartalmazott: Erős érzelmi tónust

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? Szélsőséges félelmet és szélsőséges nyugalmat.

Az élmény tartalmazott: Különleges tudást vagy célt

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról A szeretet fontos. Ez a legfontosabb lecke, amit itt megtanulhatunk. Hogyan szeressük egymást feltétel nélkül.

Az élmény tartalmazott: Életed korábbi eseményeinek felidézése

Felidéződtek a múltad korábbi eseményei? Láttam dolgokat amik fontosak voltak nekem, amiket megtanultam ebben az életben. Láttam, hogy a szeretet számít és a világ anyagias dolgai nem fontosak, de mi itt vagyunk egymásnak.

Láttál jövőbeli eseményeket? Jeleneteket a világ jövőjéből Az egyetlen jövőbeli esemény amit láttam, hogy rendben leszek. Nos, itt vagyok ma élek és rendben vagyok.

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Nem

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Elértem egy koráltot amit nem léphettem át; vagy visszaküldtek akaratom ellenére Éreztem, hogy van egy feladatom itt, amit még nem töltöttem be és úgy döntöttem, hogy visszatérek.

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan

Vallási háttered jelenleg: Konzervatív/fundamentalista

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen Közelebb kerültem Istenhez, és nincsen kétségem, hogy mi vár ránk ezen a világon túl.

A változások az életedben, mivel a halálközeli élmény a következők voltak: Nagyjából ugyanaz maradt.

Megváltozott az életed az élmény eredményeként? A világ dolgai már nem számítanak nekem.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Megváltoztattam a baráti körömet olyanokra, akiknek hasonló a hitviláguk az enyémhez. Olyan férfihez mentem hozzá, aki hisz Istenben, mivel a feltétlen szeretet Jézustól és a Biblia leckéiből erdeznek. Úgy döntöttem, hogy aktívabb leszek az egyházban.

A HKÉ után:

Ebben tapasztaltam változást: Munka vagy tanulmányok

Ebben tapasztaltam változást: Fizikai utóhatások.

Ebben tapasztaltam változást: Nagyobb érzékenység, gyógyítási vagy pszichikai képességek

Ebben tapasztaltam változást: Családdal, barátokkal vagy társadalommal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Halállal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Életcél érzése

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen El tudom magyarázni a fényt és az érzett melegséget, de a szavak egyszerűen nem tűnnek helyénvalónak.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Érzem az életenergiát. Képes vagyok látni sok ember auráját. Láttam a fivérem auráját “kézrátételes” gyógyítás során. “Rossz energiát” távolítottak el a gerince tetejéből. Láttam a rossz energiát távozni, és az új energiát ami lecserélte. Látom és érzem a gonosz energiát néhány emberben. Fekete vagy szürke auraként jelenik meg. Olyan mintha a lelküket is látnám a szemeikenk keresztül.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Az erőszak volt a legrosszabb rész és a legjobb az az érzés volt, amikor Istennel vagy valamilyen angyallal találkoztam.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Néhányan hittek és mások gúnyoltak, de akkor sem számított és most sem számít. Néhányan megkönnyebbültek és közelebb kerültek Istenhez.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármi más amit még szeretnél leíri az élményedről? Volt egy “látogatóm” egy “lénytől” kb. egy hónappal később az álmomban, aki nyelveken beszélt velem. Én voltam a fordító és az üzenet ismét az volt, hogy rendben leszek.