Írd le az Élményed:

A szüleim vallásosak voltak és hetente templomba jártak. Mély és maradandó hitem volt Istenben és mikor minden más cserben hagyott, ebből a hitből merítettem erőt és fényt. Ez a hit mindamellett erősödött, amikor a következő, nem képzelt, hanem valódi élmény történt. Ez nem csupán egy, a haldokló agy “összeomlása” során keletkezett élmény volt. Ahogy mindenki tudatában van az álom és az ébrenlét közötti különbségnek amikor ébren van, úgy az álom és a HKÉ (Halálközeli Élmény) állapot közötti különbségnek is tudatában vagyunk. Fájdalmas volt leírni ezt a HKÉ-t, mivel az emléke még most is nagyon élénk. Amikor előadtam a HKÉ-m az anyámnak és a keresztanyámnak Lynn Arendtnek, azzal szereltek le, hogy pusztán csak egy álom volt. A HKÉ esetek akkoriban nem voltak széleskörűen publikálva; gyerekként sosem találkoztam HKÉ beszámolókkal.

1978 októberében szédülve feküdtem le; a szívem leállt. Hirtelen éreztem, hogy nagyon gyorsan húznak keresztül a teljes sötétségen egy kavargó alagút bejáratához, aminek a falai visszaverték a neon kék színt, amit az anyagtalan testem kisugárzott. Megvolt minden képességem és az érzéseim. Úgy éreztem hogy a kötelékeket, amik a földi világhoz kötöttek engem, elvágták. Egy halk, egyenletes zümmögő hang töltötte meg a keskeny átjárót, ez a hang nem a falakból jött, hanem belőlem. Mint teljesen süket egyén, ezt a hangot hallani csodálatos volt, mivel megnyugtatott, mint ahogy az anya hangja megnyugtatja a gyermekét. Furcsa volt, de annak ellenére, hogy nem voltak végtagjaim és úgy repültem mint egy kolibri, nem voltam megijedve. Pusztán egy csillogó fény voltam.

Visszaemlékezve, mivel egy másik dimenzióban voltam, logikusan következik, hogy nem lehettem ugyanabban a formában. Olyan volt mintha levedlettem volna a nehézkes földi testem és a természetes, szabad formámban lettem volna, ami nem emberi volt. Ahogy ösztönösen haladtam a kavargó alagútban előre, ami minden irányba mozgott, fel, le és oldalra, a kolibri szerű szárnyamból származó zümmögő hang volt az egyetlen hallható hang. Egy fényes csillogó Fény vált ki egyre jobban az örvénylő alagút végén az alagút sötétségéből, ahogy a neon kék fény is kivált, amit a falak vertek vissza rám.

Mikor megláttam a Fényt, azaz az energia alakot, ami olyan ösztönös érzelmeket kavart bennem, amit nem tudnék szavakkal leírni, elhunyt családtagok és barátok jelentek meg csillogó fény lényekként a kavargó átjáró oldalán, hogy lelkesen köszöntsenek engem. A túláradó személyiségük kiült a fénylő neon kék és fehér átlátszó arcukra; a kommunikáció telepatikusan történt. Testetlen hangok köszöntöttek, felkavarva az érzelmeimet, mivel úgy hallottam ezeket, mint egy normális hallásal rendelkező személy, és elkezdtem tiszta lebegő buborékokat látni a sötét alagút falában, ami egyre inkább felfénylett, ahogy közelítettem a csillogó fehér Fényhez az átjáró végén. A lebegő buborékok amik a falban mozogtak olyanok voltak, mint három dimenziós ablakok, vagy “virtuális valóság” képernyők, és az életem pillanatait mutatták. Még a halálban sem vesztettem el az emlékeim és az érzelmeim.

Látva a leírhatatlanul szép csillogó Fényt, volt egy látomásom. Ez a Fény, nem a Biblia vagy a vallások szigorú értelmében vett “Isten”, beleértve a Kereszténységet is. Ez a Fény, ami egy energia alak, halhatatlan lelkek nagy tömege az élet minden formájából, pl. növények, emlősök, halak és Ő az egyesített életenergiájuk. Ennek a Fénynek az életerejéből származik minden. Ez nem egy darab entitás, mivel minden halhatatlan lélek része “Istennek”, sem entitások tömege, mivel minden halhatatlan lélek része a kollektív entitásnak, vagyis ez a Fény a tágabb értelemben vett “Isten”, aki a mennyei trónon ül és megjutalmazza vagy bünteti a lelkeket. Ezen életerő nélkül, azaz az energia alak nélkül, nem lenne élet a Földön vagy bámely lakható bolygón az univerzumban. Gyakran felteszik a kérdéseket, hogy “Isten halott?” Nem egocentrikus abban hinni, hogy Isten az embereket a saját formájára teremtette, habár az univerzum tele lehet élettel? Vagy hogy Isten a Tízparancsolatot csak az Embernek adta? Akik a földön “Istent” keresik, hiába teszik, mert már megtalálták “Istent”: magukat; az embereknek csak magukba kellene nézni, hogy célt találjanak vagy hitet a vallásból, és így rájöjjenek, hogy van Isten, azaz Fény, egy trónon a Mennyben, aki bünteti vagy jutalmazza a lelkeket.

Ahogy folytattam az utam a kavargó alagút vége felé, a Fény felé, amiről ösztönösen tudtam, hogy az az Otthonom, hallotam egy ismerős, de testetlen hangot, ami a nevemet szólította mögöttem; talán Brickie, az anyai nagymamám hangja volt, aki a fénylő neon kék és fehér átlátszó arcok egyike volt, akiket egy pillanatra láttam korábban. Erőssen vonakodva álltam meg; ahogy egy kolibri is megáll repülés közben a levegőben, hogy megállapítsam hogy ki szólított. Senki sem állított meg; inkább csak vonakodva beletörődtem, hogy megállok. Egy láthatatlan erő egy árnyék formájában, nagyon erősen és gyorsan, elmosódott sötétségen keresztül, visszahúzott a testembe. Az utam a felsőbbrendű Fényhez lassított felvétel volt a visszautamhoz képest. Ahogy a lelkem belépett a földi testembe - ami nem több mint egy gyengén illeszkedő kesztyű - megrázkódott. Rövid ideig összezavarodott állapotban voltam, amikor kinyitottam a szemeim.

Habár azt nem tudom, hogy mi az életcélom, de tudom, hogy addig nem hagyhatom itt az életet, amíg nem végzem el azt, amit el kell végeznem ebben az életben. Azt gyanítom, hogy az élet egy tanulási folyamat, a lélek evolúciós folyamata. Az életem, ahogy másoké is, nem csak a boldogság, hanem a fursztráció, egyedüllét, csalódás, elszigeteltség és kisebbségi érzés megtapasztalása is. Azt gyanítom, hogy a Föld lehet a megfontolatlan fény energialények tanító helye. Emiatt a HKÉ miatt sokkal jobban élvezem az életet.

Erősebben meg vagyok győződve a vallásról. Néhányan úgy tekintenek a vallásra, mint ősi kódok és törvények tömegére és emberek által létrehozott szociális normákra, hogy írányítság a társadalmat; ugyanakkor az én véleményem az, hogy a világ vallásaiban megtalálható az igazság magja, mivel a legtöbb vallásnak közös alapjai vannak. Nem félek a haláltól, mivel a halál csupán egy természetes átmenet a kényelmetlen fizikai testből egy halhatatlan energia formába, azaz csillogó fénybe történő átalakulásnak. Tisztában vagyok a család és barátok fontosságával, mert a lelkeink önzetlenségre törekvés során fejlődnek. A saját fejlődésünkön vagy az emberi élet fontos átmenetein keresztül segítjük mások fejlődését.

Háttérinformáció:

Nem: Férfi

Az élmény ideje: 1978 Október

Az élményed idején törént ehhez kapcsolódó életveszéllyt okozó esemény? Igen szívműködés leállása

HKÉ Részek:

Hogyan látod a tapasztalatod? Pozitívan

Szedtél drogot vagy gyógyszert, ami befolyásolhatta az élményt? Nem

Bármilyen módon álomszerű volt az élmény? Egyáltalán nem.

Az élmény tartalmazott: Testen kívüli élményt

Éreztél a testedtől való elválást? Igen Csupán egy csillogó fény voltam.

Az élmény során melyik ponton érezted magad a legtudatosabbnak és legéberebbnek? Teljesen tudatos és éber voltam.

Felgyorsult vagy lelassult az idő múlása? Minden mintha egyszerre történt volna; vagy az idő megátt vagy elvesztette a jelentőségét Mivel a HKÉ más dimenzióban történt, a tér és az idő más volt.

Hasonlítsd össze az élmény során tapasztalt hallásod közvetlen az élmény előtti szokásos hallásoddal. Teljesen süket egyénként, hallottam egy egyenletes zümmögő hangot és tudtam másokkal, értsd elhunyt rokonokkal, kommunikálni.

Tudtál máshol történő dolgokról, hatodik érzéken keresztül? Voltak lebegő buborékok amik az alagút falában mozogtak és három-dimenziós ablakként vagy “virtuális valóság” képernyőként néztek ki. Ezek az életem pillanatait mutatták. Még a halálban sem vesztettem el az emlékeim és az érzelmeim.

Bementél alagútba vagy átmentél rajta? Igen Átmentem egy sötét, fekete kavargó alagúton. Egy neon kék fény verődött rám vissza az alagút falairól. Feltehetően, mivel fénylő fény voltam, én voltam a forrása.

Az élmény tartalmazott: Elhunyt személyek jelenlétét

Találkoztál vagy érezted a jelenlétét korábban elhunyt (vagy még élő) lénynek? Igen Láttam elhunyt családtagok sugárzó neon kék és fehér átlátszó arcait.

Az élmény tartalmazott: Ürességet

Az élmény tartalmazott: Sötétséget

Az élmény tartalmazott: Földöntúli fényeket

Láttál ragyogó fényt vagy érezted hogy körülvesz? Igen Láttam egy energia alakot, aki ösztönös érzelmeket kavart bennem.

Beléptél valamilyen földöntúli világba? Egyértelműen misztikus vagy földöntúli birodalomba

Az élmény tartalmazott: Erős érzelmi tónust

Milyen érzelmeket éreztél az élményed alatt? A boldogságot éreztem az élmény alatt.

Az élmény tartalmazott: Különleges tudást vagy célt

Úgy tűnt mintha hirtelen megértenél mindent? Mindent az univerzumról

Az élmény tartalmazott: Életed korábbi eseményeinek felidézését

Elértél egy korláthoz vagy fizikai határoló építményhez? Igen Belépve az alagútba minden kötelékem megszakadt a Földhöz.

Elértél egy határt vagy vissza nem térési pontot? Nem

A vallási háttered a HKÉ idején: Bizonytalan Római Katolikus.

Vallási háttered jelenleg: Közepes Római Katolikus. A HKÉ mindazonáltal befolyásolta a vallási nézeteim.

Történt bármilyen változás az értékrendedben vagy hitedben az élményed után annak hatásaként? Igen A HKÉ befolyásolta a vallási nézeteim.

Az élmény tartalmazott: Földöntúli lények jelenlétét

A változások az életedben a halálközeli élmény következtében: Nagyjából ugyanolyan maradt

Megváltozott az életed az élmény eredményeként? Mivel jobban tisztában lettem a család és barátok fontosságának, a kapcsolataim változtak.

Változtak a kapcsolataid kimondottan az élményed miatt? Tisztában vagyok a család és barátok fontosságával, mert a lelkeink önzetlenségre törekvés során fejlődnek. A saját fejlődésünkön vagy az emberi élet fontos átmenetein keresztül segítjük mások fejlődését.

A HKÉ után:

Ebben tapasztaltam változást: Fizikai utóhatások

Ebben tapasztaltam változást: Családdal, barátokkal és társadalommal kapcsolatos érzések

Ebben tapasztaltam változást: Halállal kapcsolatos érzések

Nehéz volt kifejezni az élményed szavakkal? Igen Mivel gyerekként nem ismertem más HKÉ élményt ezért nem tudtam kielégítően kifejezni az élményem.

Lett bármilyen pszichikai, nem szokványos vagy egyéb speciális adottságod az élményed után, amivel az élményed előtt nem rendelkeztél? Igen Jobban élvezem az életet.

Van egy vagy több része az élményednek ami(k) különösen jelentőségteljesek számodra? Az élmény legjobb része a Fénnyel való találkozás volt. A legrosszabb, habár rövid rész a visszatérés a Földre volt.

Megosztottad valaha ezen élményed másokkal? Igen Vegyes reakciók voltak. Néhányak szkeptikusak vagy érdektelenek voltak, és mások a vallási nézetük megerősítéseként fogadták el a tapasztalataim.

Bármikor az életben, bármi reprodukálta az élményed bármely részét? Nem

Van bármilyen más kérdés amit ha feltehetennénk, segítene átadni az élményedet? Ez a kutatási téma eléggé érzékeny. Tehát fontos, hogy az emberek akik megkapják ezt a kérdőívet, megértik, hogy:
(a) mi a kutatás célja;
(b) ki kapja meg az eredményeket;
(c) ki vezeti a kutatást és ki adminisztrálja azt; és
(d) hogyan lesznek felhasználva az eredmények, beleértve azt, hogy ki kapja meg az eredményeket és mikor lesz elérhető az eredmény.

Tehát azt javaslom, hogy kerüljön egy rövid bevezető paragrafus a kérdőív elejére, ami magába foglalja ezeket a pontokat. Ezek olyan kérdések, amiket egy vizsgáló bizottság az emberi alanyok védelmére amúgy is megkövetelne.